A süni alakú cake popok a Masni Magazin 5., baba-mama tematikus számába készültek, amely ingyenesen letölthető itt. A finomság elkészítésébe remekül be lehet vonni a gyerekeket is: élvezettel fogják cincálni a piskótát vagy gömbölyíteni a masszát. A cuki süniforma pedig tuti nyerő lesz minden gyerkőcnél!
Hozzávalók
kb. 15 darabhoz:
Sütialap:
- 2
tojásfehérje
- 4
dkg nádcukor/nyírfacukor (nálam az utóbbi)
- 1
kávéskanál sütőpor
- 6
dkg darált mandula (helyette lehet diót vagy mogyorót is használni)
- 2
dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
Krém:
- 6
dkg natúr krémsajt (pl. mascarpone vagy Philadelphia)
- 6
dkg tejcsokoládé
Bevonat:
- 20
dkg tejcsokoládé
- színes
gabonagolyók
- apróra
tört karamellizált ostyatöret (Kapható az Ázsia Bt. boltjában; vagy helyette keksz, vagy durvára vágott magvak)
- 15
db saslikpálca, nyalókapálca vagy hurkapálca
Először
a sütialapot készítjük el. A tojásfehérjéket a cukorral kemény habbá verjük,
majd óvatosan beleforgatjuk a darált mandulát, lisztet és sütőport.
Sütőpapírral bélelt tepsiben kb. egy centis magasságúra elterítjük, majd 180
fokra előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük. A sütialapról még melegen
lehúzzuk a sütőpapírt, és kihűtjük. Akár egy-két nappal korábban is
elkészíthetjük, és egy légmentesen záródó műanyag edényben tarthatjuk a cake
popok készítéséig.
A
krémhez a tejcsokit megolvasztjuk, egy teáskanálnyit félreteszünk belőle, majd a
többit összekeverjük a krémsajttal. Ízlés szerint kicsit fűszerezhetjük is pl.
fahéjjal, vaníliával vagy mézeskalácsfűszerrel. A sütialapot apróra morzsoljuk,
majd fokozatosan adagolunk hozzá a krémből, és összegyúrjuk. Akkor jó a massza,
ha már összeáll, de nem szabad túl krémesnek, lágynak lennie, mert akkor
leesnek a sünik a pálcáról.
Jöhet a sünik megformálása. Először kb. diónyi golyókat formázunk a masszából, majd a golyókat az egyik felüknél óvatosan összenyomjuk: így alakítjuk ki a sünik hosszúkás orrát.
Sütialap összemorzsolva |
Jöhet a sünik megformálása. Először kb. diónyi golyókat formázunk a masszából, majd a golyókat az egyik felüknél óvatosan összenyomjuk: így alakítjuk ki a sünik hosszúkás orrát.
Sünik megformálása |
A saslikpálcák egyik végét kb. fél-egy centi hosszan a
félretett olvasztott csokiban megforgatjuk, majd rászúrjuk a süniket óvatosan,
nehogy átszúrjuk a golyókat. A csoki a pálcán segíteni fog, hogy stabilabban
álljanak a sünik. A pálcára húzott süniket sütőpapírral bélelt tálcára
fektetjük, letakarjuk egy fóliával, és kb. egy órára hűtőbe tesszük.
Jöhet
a bevonás. Előkészítjük egy befőttestálba az apróra tört ostyát: ez adja majd a
sünik tüskéjét. A tejcsokoládét megolvasztjuk és temperáljuk, majd egyenként fogjuk a cake popokat, megforgatjuk a temperált
csokoládéban (ha kell, kanállal is lehet csokival locsolni), és óvatosan a
másik csuklónkhoz ütögetve a pálcát lerázzuk a felesleges csokit. A frissen
becsokizott süni hátsó részét a durvára tört ostyába hempergetjük, a hosszúkás
orr-részt szabadon hagyva. A cake popot pohárba állítjuk vagy hungarocellbe
szúrjuk, míg a csoki meg nem szilárdul. Ha a csokibevonat már szilárd, egy-egy
pötty olvasztott csoki segítségével színes gabonagolyókból szemet ragasztunk a
süniknek. Ha nincs gabonagolyónk, lehet ét-vagy fehér csokival is szemet
festeni. Ha a szemeket rögzítő csoki is megszilárdult, lehet kóstolni az édes
süniket.
5 megjegyzés :
Szia! Nekem lenne egy kérdésem: azzal a krémmel mit is kell most akkor csinálni? azt hova kell betölteni? vagy össze kell gyúrni a tésztájával? az lenne a piskóta? ... nem igazán értem! :( kérlek segíts! Várom válaszod! Ginny :)
Ginny, a megsütött piskótát nagyon apróra morzsoljuk (tettem fel erről is egy képet), és ehhez a morzsához adagoljuk a krémet, összegyúrjuk. Ez a cake pop lényege: sütünk egy tetszőleges piskótát, összetépkedjük, csinálunk krémet, és összegyúrjuk. A krémet óvatosan kell adagolni, hogy éppen gyúrható masszává álljon össze, különben ha túl puha, leesnek a sünik a pálcáról.
Ah ... így már értem :) köszönöm ;)
Nagyon szépek! :)
Köszi :)
Megjegyzés küldése