2012. november 22.

Sok Kicsi 2012 sok-sok bonbonnal




Nagy-nagy örömmel mondtam igent arra a megkeresésre, hogy vegyek részt az immár negyedik éve futó Sok kicsi karácsonyi akcióban. Ahogy eddig is, 15 blogger és 15 cég gasztronómiához kötődő felajánlásából lehet válogatni, a felajánlások egyre bővülő listáját itt találjátok. December 1-14. között lesz lehetőség sorsjegyeket venni 1000 Ft-ért: lehet akár csak egy sorsjeggyel kísérteni Fortunát, de lehet többet is venni egy felajánlásra vagy akár több felajánlás között szétosztva, ha nem tudtok dönteni. A pontos részleteket itt találjátok.
Az idei jótékonysági nyereményjáték támogatottja az Age of Hope Alapítvány lesz. Az alapítvány célja hátrányos helyzetű családok, elsősorban gyerekek megsegítése lehetőleg megelőzéssel vagy a kialakult krízishelyzetek kezelésével. Évente 150 gyereknek szerveznek élménypedagógiai és alkotótáborokat, kortárs segítő szolgálatot tartanak fenn, rászorulók számára különféle adománycsomagokat juttatnak el.




Az én felajánlásom, ami természetesen a bonbonok körül forog, három részből áll:

1) Különleges bonbonos csomag



A csomagban összesen hatféle finomság lesz, mindegyikből 12 darab, tehát összesen 60-70 dkg tömény élvezet! A legnagyobb kedvenceimet válogatom össze, de természetesen megbeszélés alapján bármelyik tetszés szerint változtatható, cserélhető:

- Zserbon: egy réteg ropogós diópraliné sárgabarackos-sárgabarackpálinkás étcsokoládéganache-sal rétegezve, csillogó étcsokoládé-burokban.

- Vodka-málna: egy szem alkoholos málna roppanós étcsokiburokban. Nagyon alkoholos, nagyon málnás, nagyon finom!

- Baileys-es karamella: egy réteg Baileys-zel megbolondított puha-folyós karamella és egy réteg Baileys-es tejcsokoládéganache.

- Málna-rózsa: intenzív málnaíz fehér csokoládés ganache-sal kombinálva, pici rózsával megbolondítva, vagány rózsaszín, málnás fehércsokiburokban.

- Mogyoróvajas tejkaramella (fudge): omlós-morzsálódós igazi tejkaramella roppanós étcsokiburokban, amit a sós mogyoróvaj tesz ellenállhatatlanná.

- Karamellizált, csokis mogyoródrazsé: pörkölt törökmogyorószemek ropogós karamellarétegben, tejcsokoládéba és fűszeres kakaóporba forgatva. (10 dkg)


2) Egy személyre szóló közös bonbonkészítés



Előre egyeztetett időpontban a nyertest a konyhámban beavatom a bonbonkészítés rejtelmeibe: csokit temperálunk együtt, és közösen készítünk egy adag bonbont polikarbonát formában és egy adag mártott bonbont. Természetesen az összes itt készült bonbont a nyertes hazaviszi. A helyszín Budapesten lesz.


3) Polikarbonát forma



Miután a nyertes megette az összes nyeremény-bonbont és megtanulta a bonbonkészítés minden trükkjét, nincs más hátra, minthogy nekiálljon otthon bonbont gyártani! Ehhez adok egy szuper dizájnos, minőségi polikarbonát formát és nagyon sok lelkesedést :)

Tehát a nyereményjáték december 1-én indul, bonbonos nyereményekre fel!

6 megjegyzés :

Erika írta...

Ez igen csábító ajánlat, ajándék bárki nyerje is meg, szerencsés lesz !:))

Praliné Zsuzsi írta...

Erika, én nagyon fogok igyekezni, hogy így érezze a nyertes :))

Vianne írta...

Gratulalok Zsuzsi:)))
Nagyvonalù a felajanlasod, sok-sok jelentkezôt rá!!!

Praliné Zsuzsi írta...

Köszönöm szépen, Vivi!

kolozsgabi írta...

Én is igyekszem, mert ez valami csoda!!

Praliné Zsuzsi írta...

Kolozsgabi, köszönöm!!