2012. január 31.

Narancsos-marcipános kocka



A téli hidegben jólesik egy kis kényeztetés: marcipán, étcsoki, narancs - igazi téli ízhármas! A narancssárga csíkok meg felvidítanak a szürke, ködös időben! A recept először a Kifőztük 2011/decemberi számában jelent meg.



Hozzávalók kb. 12 darabhoz:
- 15 dkg marcipánmassza
- 2 bionarancs héja
- 5 dkg étcsokoládé
- 4 cl habtejszín
- 1 teáskanál narancslikőr
bevonáshoz:
- 20 dkg étcsokoládé
- 3 dkg narancssárga csokilencse vagy fehér csokoládé

Az egyik bionarancs lereszelt héját belegyúrjuk a marcipánmasszába, majd két sütőpapír között kinyújtjuk a marcipánt, és két 10x10 cm-es négyzetet vágunk ki belőle.
A tejszínt megmelegítjük a másik bionarancs lereszelt héjával, majd hozzáadjuk az apró darabokra tört étcsokoládét, és addig keverjük, míg egynemű masszát nem kapunk. Ekkor hozzákeverjük a narancslikőrt, és hűlni hagyjuk, míg szilárdulni kezd a massza. Ekkor egyenletesen rákenjük az egyik marcipánnégyzetre, a másikat pedig óvatosan ráfektetjük-nyomjuk a tetejére. Egy éjszakára hűtőbe tesszük.
Másnap 12 kockára vágjuk, így: 



Majd olvasztott és temperált étcsokoládéban megmártjuk. Miután az étcsokoládé megdermedt, olvasztott és temperált narancssárga vagy fehér csokoládét habzsákba vagy nejlonzsákba töltünk, és csíkokat húzunk a kockák tetejére.



7 megjegyzés :

Chef Viki írta...

Az egyik legkedvencebb ízkombinációm :-)

Egy költemény lett!!

Katucikonyha, írta...

Tényleg az egyik kedvenc a narancs és a marcipán. De jó, hogy leírtad, hogyan készíted, azt hittem csak pl. krémes keretben lehet. Fantasztikusan néznek ki!

Turák Kinga írta...

most sehol senki, nem zavarna a ténykedésben, viszont csak 1 napon lenne az alkotásra, meglátom, h holnap hogy alakul a napon, ha nem, akkor felveszem a listára! :)

Unknown írta...

Huh, nagyon jól néz ki, szuperek ezek a rétegek :) Gondoltam rád, fogadd szeretettel : http://bbanyucikeszitenel.blogspot.com/2012/02/dijat-kaptam.html#axzz1l4Wrbnxr

Praliné Zsuzsi írta...

Viki, tudom én, hogy ez az egyik kedvenced :) Semmilyen forma nem kell hozzá, érdemes kipróbálni! :)

Katuci, nem, lehet keret nélkül is, mert a ganache nem olyan durván folyós!

Kinga, szurkolok, hogy legyen időd kipróbálni!

Vikvi, köszönöm szépen, hogy gondoltál rám, mindjárt nézem!

Harangi Anna írta...

Nagyon-nagyon jól néznek ki, imádom a marcipánt és a narancsot is!!! :))

Praliné Zsuzsi írta...

Anna, tuti, hogy ízlene neked! :)