2011. november 12.

Dobostorta bonbon blogszülinapra



Egy éve ilyenkor írtam meg az első bejegyzést a blogra. Nem is tudom, honnan jött az ötlet, hogy bonbonos blog írásába kezdjek, csak úgy jött. Mint az ötletek általában, ugyebár. Már a blog nevének a kiválasztásánál tartottam, amikor rábukkantam egy másik bonbonos blogra is. Majd a Praliné Paradicsom elindulása után  több-kevesebb idővel több bonbonos blog is beindult, ami nagyon jó, hiszen lehet nézelődni-tanulni egymásnál! A blog indításakor, emlékszem, aggódtam, mi lesz, ha elfogynak az ötleteim, és nem lesz több bonbon. Nos, mintegy 150 bejegyzés után már nem aggódok annyira, a bonbonötletek folyton kavarognak a fejemben, tele a bonbonos füzetkém megvalósítandó-kidolgozandó ötletekkel. Most már azon szoktam aggódni, mikor lesz időm mindegyiket megvalósítani :)

A blog írása kapcsán az elmúlt egy évben nagyon sok élmény ért, nagyon sok gasztrobloggerrel és csokirajongóval ismerkedhettem meg. Az pedig a legvérmesebb reményeimet is felülmúlta, hogy több mint 200 regisztrált olvasója lett a blognak, illetve több mint 400 Facebook-rajongója az elmúlt egy évben. Köszönöm Nektek, hogy olvastok, köszönöm a sok kommentet, visszajelzést, levelet!

Születésnapra pedig torta dukál, nincs mese. De ha már bonbonos blog, akkor legyen bonbontorta :) A Rákóczi túrós bonbonnál emlegettem egy nyári fagyizást: a másik gömb fagyi dobostorta volt. Már a fagyi pusztítása közben azon kattogott az agyam, hogyan kéne bonbonná varázsolni a dobostortát. Aztán egyszerre összeállt a fejemben a kép: kell egy adag klasszik főzött csokikrém, amit némi felvert tejszínhabbal lazítok fel, és a feldobom egy kis aprított grillázzsal. Aztán már csak azon agyaltam, hogyan kerüljön "dob" a tetejére, mert természetesen a dobostorta nem dobostorta dob nélkül! Végül pici olvasztott csokival ragasztottam a grillázsdarabokat a sima félgömb alakú bonbonok tetejére.


A klasszik csokikrém receptjét a már korábban emlegetett, Anya és Déda szakácstudományát magába foglaló kézzel írt recepteskönyvből vettem (ez szerepel a fotókon is), csupán feleztem az adagot. Azt kell mondjam, hogy a "klasszikusok újragondolva" sorozatban (huh, ez jó arcoskodóra sikerült! :D) eddig erre vagyok a legbüszkébb: a krém a karamellgrillázzsal, a bonbon tetején a díszítés mind-mind esszenciálisan hozza a dobostortát ízében és látványában is!

A torta mellé ajándék is jár: a blog új domaint kapott, így mostantól a http://www.pralineparadicsom.hu/ címen érhetitek el a blogot! (Nem kell aggódni, a régi cím automatikusan átirányít az új domainra, így azt is lehet továbbra is használni!)

Boldog szülinapot, Praliné Paradicsom!


Hozzávalók 20 darabhoz:
Csokikrém:
- 1 csapott ek. kakaópor
- 1 kisebb tojás
- 6 dkg cukor
- 1 tk. kávé
- 10 dkg vaj
- 0,5 dl tejszín

- 3 ek. cukor

- 30 dkg étcsokoládé


Először a krémet készítem el. A kakaót és a cukrot összekeverem, majd hozzáteszem a tojást és a kávét. Felfőzöm sűrű krémmé, majd a tűzről levéve a vajat hozzákeverem. Miután kihűlt, habosra keverem a krémet, míg egészen kivilágosodik. Végül a habbá vert tejszínt hozzáforgatom. (A krémből valószínűleg maradni fog!)
A cukrot karamellizálom, majd sütőpapírra kiöntöm. Miután megszilárdult, aprítógépben felaprítom, és egy kanálnyi kivételével a krémbe keverem.


Az étcsokit megolvasztom és temperálom, majd elkészítem a csokihüvelyt szilikon vagy polikarbonát formában. Hűtöm, míg a csoki megdermed. Majd megtöltöm a csokihüvelyeket a krémmel, hagyva helyet a lezáráshoz is. Ismét hűtő. Az étcsoki maradékát újratemperálom, majd lezárom a bonbonokat. Kb. egy óra hűtés után kiborítom a formából.
A maradék csokiból egy keveset megolvasztok, majd ecsettel egy-egy pöttyöt kenek a bonbonok tetejére, és ráragasztok egy-egy csipetnyi grillázst. Megvárom, hogy a csoki megszilárduljon.

25 megjegyzés :

Mézesélet írta...

Boldog szülinapot kívánok! Csodás ez a bon-bon (is!)

Judyt írta...

Boldog szülinapot! (nem lesz nehéz észben tartanom, az enyém is ma van ;)) A dobostorta nem tartozik kedvenceim közé, de ezt a bonbont azért szívesen letesztelném ;) Bárcsak korábban indult volna a blogod, tavaly októberben csináltam először bonbonokat (apósomnak ajándékba), akkor bizony alig tudtam honnan ötletet meríteni ;) Mióta a blogodra rátaláltam hasonló gondjaim vannak, mint neked: nem tudom mikor fogok ennyi félét megcsinálni :D Remélem még sok sok évet követhetünk végig veled!

Gesztenye receptjei írta...

Nagyon szép a bonbon, igazán különleges, szülinapra való.
Boldog blogszülinapot!:-))

Adél (Afraa) írta...

BOLDOG BLOGSZÜLINAPOT!

Gratulálok a sok csodálatos alkotásodhoz, te vagy az egyik kedvenc bonbonos blogom :)
Szívből remélem, h még sok-sok éven át követhetlek :)

(És azt is hadd írjam még le, h te voltál az, akitől kedvet kaptam én is a bonbonozáshoz :) Köszönöm neked!)

Adél (Afraa) írta...

Ja, persze, ami kimaradt: fantasztikus lett ez a bonbon is. Nagy kedvencem a dobos torta, amint bátorságom lesz hozzá, ki fogom próbálni a recepted :)

Gál Edith írta...

Én is nagyon boldog szülinapot kivánok! Sok-sok boldogat!!!!:)
A bonbonról pedig...már meg sem tudok szólalni!
MŰVÉSZ VAGY!!:)
NAGY-NAGY GRATULA!!

Harangi Anna írta...

Boldog szülinapot!!!
Amikor egy csokoládéról készített 15 oldalas tanulmányt kellett leadnom, a művészi munkámhoz itt találtam sok ötletet és segítséget!Köszönök mindent!!

Harangi Anna írta...

És csodálatos lett ez a bonbon is, imádom a dobostortát!!

Mary írta...

Boldog blog szülinapot! Gyönyörű a szülinapi bonbonod! Zsuzsi te inspiráltál a bonbon készítésre köszönet érte! :)

Petra írta...

Boldog Blogszülinapot és még sok száz bejegyzést kívánok! Nagyon ötletesek a bonbonjaid. Én még csak kezdőként kóstoltam bele, és bevallom pont az az ötlet futott át az agyamon, hogy bonbonba kellene formálnom a zserbót és a dobostortát... Erre múltkor összefutottam a zserbó bonbonoddal, most meg a dobostorta... Egy rugóra jár az agyunk. ;)))

Orsi írta...

Még sok sok ilyen fantasztikus bejegyzést!
Nagyon szeretem a blogod!

marisz57 írta...

Köszöntelek blogszülinapodon! Szépek a bonbonjaid, finomak! Nálad gyűjtöm az ihletet, hogy én is kipróbáljam.

Erika írta...

Gratulálok és ünnepelj, mert megérdemled!:)
Én is miattad kezdtem el, örülök, megéri!

Zsani írta...

Boldog blog születésnapot!:)

Praliné Zsuzsi írta...

Köszönöm szépen mindannyiótoknak a köszöntést és a kedves szavakat!!!

Vianne írta...

Nagyon boldog blogszülinapot Zsuzsi! Sok szèp, termèkeny évet Nektek! Ès az új Otthonhoz is gratulâlok:))

Roza írta...

Isten éltessen!:)
A bonbonok csodásak!:)

Bianka írta...

Még sok-sok bonbonos évet kívánok. Csodás ötlet ez is

Katucikonyha, írta...

Ennél jobban nem is ünnepelhettél volna, csodás lett a bonbon! (Megint...)

Praliné Zsuzsi írta...

Vianne, Roza, Bianka, Katuci: nektek is köszönöm szépen a köszöntést!

Ami írta...

Gratulálok a blogszületésnaphoz! További ínycsiklandó éveket!

Névtelen írta...

Szia Zsuzsi!
Ismét Ági vagyok. A fehércsokis karamellizált első kis tábláim nagyon jól sikerültek. Felbuzdulván következett a dobos bonbon. Mit mondjak fenséges izű lett. Köszönet a szuperműködő receptúráért. Egyetlen kérdés merült fel bennem, hogy itt nem forraljuk a tejszínt és így vajon csak 1-2 napig fogyasztható a bonbon?Köszi Szia

Praliné Zsuzsi írta...

Ági, igen, így van, ahogy írod - egyébként ha elkészíted a karamelles díszt a tetejére, nem is nagyon lesz szép tovább, mert ez a karamell egy idő után felveszi a nedvességet a környezetből, és kicsit "vizesedik", olyan, mintha izzadna. Ha csak a tölteléket tartod meg, a tejszínt természetesen forralva is használhatod (aztán kicsit visszahűtve).

Névtelen írta...

Zsuzsi, ezt most nem egészen értem.Egyébként a tejszínt ha előbb felforralom, majd visszahűtöm, utána is habbá verhető, vagy így már nem működik?

Praliné Zsuzsi írta...

Szerintem ha felforraljuk, majd visszahűtjük, akkor is valamennyire felverhető a tejszín, de biztosan nem betonkeményre (mondjuk arra nincs is igazából szükség). Vagy ha UHT tejszínt használsz, hosszabb szavidővel, az is segíthet valamennyit. De mint ahogy írtam, a dekor is kényes ezen a bonbonon, tehát ez alapesetben 1-2 napos eltartásra lett anno tervezve :)