Strawberry színpompás ételeket rendelt a VKF! 42. fordulójára. Most, hogy lassan-lassan beindul az eperszezon, adódott, hogy a VKF! háziasszonya tiszteletére eper kerüljön a színpompásra tervezett bonbonomba. Szerettem volna valami egészen extra, kívül-belül színes bonbont készíteni mindenféle mesterséges színezékektől mentesen. Nem mintha abszolút elutasítanám ezeket, használtam már színezett csokikat bonbonokhoz (pl. itt és itt), meg macaronokba sem vagyok szívbajos némi színezéket belepakolni. De azt szerettem volna, hogy a tavaszköszöntő bonbonomban minden az eper körül forogjon, és kívül-belül visszaköszönönjön a színében is a gyümölcs. A megvilágosodás teljesen váratlanul tegnap jött, és még váratlanabb módon a 24-es villamos Golgota téri megállójában (nem pestiek kedvéért: a nyócker egy roppant lepukkant és rusnya része): kétféle epret fogok használni! Friss epret és liofilizált epret, aminek a segítségével tudok színes külsőt varázsolni a bonbonomnak. És az íze? A legeperízűbb epres bonbon, amit valaha is ettem! Ja, és a végső érv mellette: még csokit sem kell temperálgatni hozzá!
Hozzávalók kb. 12 darabhoz:
- 3 ek. eperpüré*
- 2,5 dkg marcipán
- kb. 12 dkg fehércsokoládé
- 3-4 evőkanálnyi kókuszreszelék
- kb. 2 kis maréknyi liofilizált eper (Ausztriában minden Sparban kapható; itthon itt lehet beszerezni)
* Nálam nagyobb mennyiségű eperpüré készült, több bonbonhoz. Az eperpüré készítése nagyon egyszerű. Leturmixolom és átpasszírozom a megtisztított epret, majd az így kapott pürét egy kevés mézzel és friss citromlével kb. a felére beforralom.
Az eperpürét megmelegítem, majd beledobom a felapított fehér csokit és belereszelem a marcipánt, majd alaposan összekeverem. Mikor egynemű lett a masszám, hozzákeverek még egy maréknyi, aprítógépben felaprított liofilizált epret. Ez egyrészt szép színt ad, másrészt hihehetlenül intenzívvé teszi az eperízt. A masszából sütőpapírra kis halmokat sorakoztatok teáskanállal, majd hűtőben (ha sietős, akkor mélyhűtőben) formázhatóra hűtöm. A kupacokat a kezeimmel golyóbissá gömbölyítem.
A hempergetéshez aprítógépbe dobom a maradék liofilizált epret és a kókuszreszeléket, összeaprítom, a liofilizált eper pedig szépen beszínezi a kókuszreszeléket. Ebbe hempergetem meg egyenként a golyóbisokat, majd szép kapszlikba ültetetem.
A bonbon liofilizált eper nélkül is finom nagyon, ebben az esetben sima kókuszreszelékben hempergethetjük meg, de akár egy sötét étcsokiburkot is kaphat!
15 megjegyzés :
Nem semmi kategória imádom az epret!
Hát még ilyen köntösben! Csodás nagyon finom ha lehet kérnék belőle! :D
Nagyon szép lett! :)
Szemetgyönyörködtető látvány! :)
Az eperpüré receptje is nagyon tetszik, ki fogom próbálni. És ha az elkészült, akkor ezt a kis finomságot is :))
Nagyon tuti!!! Jó hogy elmondtad tegnap, most már kép is van hozzá. :D Amúgy meg, kinek hol jön az ihlet...ugye. :P A liofilizált eper beszerzésének helyét köszi! :)
Na neeee! Ismét egy csoda, ráadásul teljesen váratlanul. (Persze, balga módon a nyóckert mint bonbonok ihletadóját kihagytam a számításból.)
Gratula, gyönyörű:D
Már alig vártam, hogy jöjjön a recept.Mobil telefonról meg már megnéztem, de most jöttem megnézni nagyban is!Azért jó hely az a nyócker, ha ilyen ihletadó!:-)Természetesen a félbevágott darabért külön köszönet!
Nagyon inycsiklandozó,guszta.
Nagyon szépek lettek és kivánatosak! És szinesek is.
Én is azon gondolkodtam, hogy ugyan mit láttál meg azon a Golgota téren, ami erre a csodára inspirált???
Nem tudom, hogy müködne-e, a sima epertumixszal megfesteni a kókuszt. Beletenni, áztatni, kiszáritani. Ezer éve, amikor nem lehetett ennyi szépséget venni, ételfestékkel mindenfélére szineztem a kókuszt.
Mary, még van két szem a hűtőben, küldöm :)
Flóra, nagyon köszi!
Ami, örülök, hogy tetszik!
Emőke, szívesen! Csak sajna ott a webshopban jó drága, Ausztriában két euró sem volt :(
Anditanti, :DD
Nelli, nagyon szívesen! Sajna nem tudtam szép félbevágott felületet csinálni, mert vágás közben mindig egy-két szem kókuszreszelék összecsíkozta :)
Aleda, köszönöm!
Tatin, semmi különöset nem láttam, csak épp ilyesmiken agyaltam :)) Lehet, hogy turmixszal is működne, érdemes kipróbálni!
Óóó, de fantasztikusak!
Ínycsiklandó bonbonok, megint! :) És a színe... hmmm... Jó párat el tudnék tüntetni belőle! Remélem Brüsszelben sikerül vennem liofilizált gyümölcsöket és akkor már semmi sem tarthat vissza...
Mézigörl, köszönöm szépen!
Málna, Brüsszelben biztos nagyon szuper alapanyagokat kapsz majd!
Tündéri
kókusz...eper....marcipán. meddig bírod überelni a felhozatalt?
na, megyek s befejezem a bablevest. az a valóság, míg itt hízlalda van, még ha virtuális is.
Bianka, köszi!
4Gyerek, hát, nekem nem sok jutott belőle sajnos :) De a bablevesed bevállalnám!
Megjegyzés küldése