Születésnapi ebédre készült a háromféle bonbon: mogyorónugátos (fontott tetejű balról), Baileys-krémes (szögletes középen) és arancellós-marcipános (kerek jobbról). Mindegyik elkészítéséhez szilikon bonbonformát használtam. Szeretek ezekkel a formákkal dolgozni, mert nagyon jól kezelhetők: ez a szilikonanyag sokkal puhább, mint a jégkockatartóké, így könnyen kibányászhatjuk a bonbonokat épségben. Most pedig lássuk sorban a pralinékat!
Mogyorónugátos praliné
Hozzávalók 15 darabhoz:
- 5 dkg nugátmassza
- 5 dkg étcsokoládé (min. 60%)
- 5 dkg tejcsokoládé
Felolvasztom vízfürdő fölött az étcsokoládé és a tejcsokoládé kétharmadát. A vegyes olvasztott csokiból egy-egy kiskanálnyit pöttyintek a szilikonforma mélyedéseibe, és egy ecset segítségével kikenem alaposan a mélyedéseket, majd óvatosan a munkapulthoz ütögetem, hogy ne maradjon benne légbuborék. A formánkat úgy is becsokizhatjuk, hogy teletöltjük a mélyedéseket, majd a fölösleget kicsurgatjuk belőle. Én inkább az ecsetes módszert szoktam alkalmazni. Azt is olvastam több helyen, hogy a formákat kétszer kenik ki csokival, nekem azonban az a tapasztalatom, hogy elég egyszer is, ha alaposan dolgozunk - így több hely marad a tölteléknek. Viszont nagyon fontos, hogy kikenés után a fény felé fordítva alaposan megnézzük, nincsenek-e folytonossági hiányok a csokirétegben, és ha találunk ilyet, azt javítsuk. Elég szerencsétlen tulajdonsága ezeknek a formáknak, hogy csokibarna színűre készítették, így nehéz észrevenni, ha néhol rosszul kentük ki. Ezután kb. 20 percre hűtőbe tesszük a becsokizott formát, hogy a csoki megszilárduljon.
Én most bolti nugátot használtam, így azzal gyorsan lehetett dolgozni. Pici gömböket formáltam a masszából, és a bonbonforma csokizott mélyedéseibe rejtettem egyet-egyet. A nugát házilag is könnyen elkészíthető: itt egy remek videó látható róla.
Végül a maradék ét- és tejcsokoládét megolvasztva lezártam a bonbonokat. Itt ismét egy ecsetet használok a csoki eloszlatásához, végül pedig egy habkártyával lehúzom a felesleget. A bonbonok ismét a hűtőbe kerülnek egy órára, utána kifordítom a formákból.
Baileys-krémes praliné
Hozzávalók 15 darabhoz:
- 5 dkg fehércsoki
- 3 dkg vaj
- 3 ek. Baileys
- 5 dkg étcsoki (min. 60%)
- 5 dkg tejcsoki
Ugyanúgy kezdek hozzá, mint a nugátos bonbonhoz: az ét- és tejcsoki kétharmadát felolvasztom, kikenem a formákat, majd kb. 20 percre a hűtőbe teszem.
Addig elkészítem a Baileys-krémet. A fehércsokit és a vajat a Baileys-szel összeolvasztom vízfürdő felett folyamatosan kevergetve. Sűrű krémet kapunk. Ezt hagyjuk szobahőmérsékletűre hűlni, eközben egy kicsit még tovább sűrűsödik. Vigyázat: a krém önmagában is eteti magát! Ezzel a krémmel megtöltjük a bonbonforma mélyedéseit. Én egy nagyon pici kanálkát szoktam ehhez használni, de lehet például habzsákba is tölteni. A kémmel megtöltött formát újabb negyed órára a hűtőbe teszem. Ezután felolvasztom a maradék ét- és tejcsokit, és lezárom a pralinékat. A forma ismét a hűtőbe kerül egy órára, ezután kifordíthatjuk a bonbonokat. Nekem ez volt a kedvencem a három pralinéváltozat közül, nem lehet abbahagyni!
Arancellós-marcipános praliné
Hozzávalók 15 darabhoz:
- 5 dkg darált mandula
- 5 dkg porcukor
- pár csepp keserűmandula-aroma
- kb. 1 dl arancello (vagy más narancslikőr)
- fél (bio)narancs héja vékonyan meghámozva
- 5 dkg étcsoki (min. 60%)
- 5 dkg tejcsoki
Először egy megjegyzés az arancellóhoz: amióta rátaláltam Dolce Vita receptjére, szorgosan gyártom a házi limoncellót, annyi változtatással, hogy a szegfűszeget kihagyom belőle (nem mindenki szereti nálunk), és csak fahéjrúd kerül bele. Ezt néha narancsos változatban is elkészítem arancellónak. A limoncello/arancello készítésekor az alkoholban ázatott biocitromok/narancsok héját elrakom, és ezt használom fel például ehhez a bonbonhoz is apró darabokra vágva. Ha valakinek nincs ilyen, nyugodtan helyettesítheti úgy, hogy boltban kapható limoncellóba/narancslikőrbe áztat be apróra darabolt citromhéjat/narancshéjat néhány napra.
A praliné készítését ugyanúgy kezdem, mint eddig: az ét- és tejcsoki kétharmadát felolvasztom, kikenem a formákat, majd 20 perc hűtés következik.
Ezalatt elkészítem a marcipánt: a darált mandulát, a porcukrot és a mandualaromát egy tálba teszem, és ehhez nagyon lassan, kortyonként adagolok arancellót, amíg össze nem áll masszává. Ezután hozzákeverem az apróra vágott, alkoholba áztatott citrushéjakat. Nem baj, ha végül egy picit hígabb masszát kapunk a bolti marcipánmasszánál, hiszen a pralinéforma megtartja majd.
Ebből a masszából adagolok egy-egy pici gombócnyit a bonbonforma kicsokizott mélyedéseibe, majd a maradék olvasztott ét- és tejcsokival lezárom a bonbonokat. Egy óra hűtés után kifordítom a pralinékat.
16 megjegyzés :
Imádom én is a csokigyártást. Tavaly nagyüzem, volt nálam is.
Épp ma készítettem én is birsalmasajtos marcipánosat.
Várom a további pralinékat!
üdv. gesztenye
gesztenye.blogol.hu
Szia! Üdv a Praliné Paradicsomban! Nagyon jól hangzik a birsalmasajtos-marcipános, meg tetszett a többi bonbonod is a blogodon! A további pralinék már nem sokat váratnak magukra: épp most ázik néhány szem apróra vágott sárgabarack jóféle házi barackpálinkában :)Erinacea
Köszi, majd jövök és nézelődök.
Szeretettel várlak :)
Erinacea, örülök, hogy Rád találtam, ez tényleg egy praliné Paradicsom lesz! Jövök máskor is:-).
Szia! Köszi, várlak szeretettel :)
Jajj, de jó, hogy rád találtam! Szemezgetek a praliné készítéssel én is. Biztos szuper ötleteket találok majd nálad! :-D
Szia, örülök, hogy benéztél! Igyekszem majd hozni az ötleteket :)
Szépek a bonbonjaid, jövök még én ide ötletet gyűjteni, úgy látom .-))
Köszönöm szépen, gyere máskor is :)
A Baileys-es szerited mennyi ideig áll el? Karácsonyi ajándékba lenne...
Eszter, mivel vaj van benne, szerintem hűtve max. 2 hétig tartható el.
Köszönöm a válaszod. Mivel férjnek lenne, kb. 5-6 nappal karácsony előtt tudom utoljára viszonylag titokban elkészíteni, az ünnephez közelebb már nem. Akkor ennyit azért állhat. :)
Szia!
Ma először próbáltam ki házilag bonbont készíteni (trüffelgolyókkal már próbálkoztam), és a Baleyses változat mellett döntöttem. Bár még van rajta mit csiszolni (főleg a lezárás nem lett tökéletes), de elsőre összességében elégedett vagyok, és egyébként nagyon finom lett!
Nagyon tetszik az oldalad és a rengeteg ötlet, amit itt találok. Azt hiszem, megvan már pár ember számára a karácsonyi ajándék ötletem! :)
Gitta, nagyon örülök, hogy segítettem :) További jó bonbonozást!
Kedves Zsuzsi!
Erdeklodni szeretnek hogy nugatot hol tudok beszerezni?
Elore is koszonom!Szep napot :)
Megjegyzés küldése