2011. október 12.

Körtepálinkás-marcipános praliné




Aki rendszeresen olvassa a blogomat, tudja, hogy a pálinka igen kedvelt bonbonbavalóm: eddig a blogon szerepelt már több barackpálinkás, illetve szilvapálinkás recept is. Nade. Komoly hiányérzetem támadt: körtepáleszes is kellene! Persze a készletben Apának van körtepálinkája, a keményebb dió az aszalt körte beszerzése volt. Ugyanis a pálinkákat az ízüknek megfelelő aszalt gyümölccsel szeretem párosítani, úgy jön ki igazán a gyümölcs íze is. Az aszalt körtés-körtepálinkás bonbon ötletét már egy ideje forgatom a fejemben, télen is kerestem a bécsi Naschmarkton aszalt körtét, de nem találtam. Végül a nyár végén magam aszaltam: vékony szeletekre vágva kerültek a körték az aszalógép tálcáira, és aszalás után is hihetetlenül aromás körteízük maradt. A kész bonbonban szépen kiérződik a körte és a marcipán íze is a körtepálinka mellett.


Hozzávalók 20 darabhoz:
- egy marék aszalt körte
- kb. fél deci körtepálinka
- 7-8 dkg marcipán
- 20 dkg étcsokoládé

A bonbon készítése előtt egy-két nappal beáztatom a körtepálinkába a körteszeleteket. A pálinkás körteszeleteket a marcipánnal és a maradék pálinkával, amiben áztak a körték, aprítógéppel összedolgozom.
Az étcsokit megolvasztom és temperálom, majd elkészítem a csokiburkot szilikon vagy polikarbonát formában. Hűtő, míg a csoki megdermed.
A csokihüvelyeket megtöltöm a marcipános-körtés töltelékkel. Az étcsoki maradékát újratemperálom, majd lezárom a bonbonokat. Ismét hűtés következik, majd kb. egy óra múlva kifordítom a kész bonbonokat.


Tipp: A marcipános masszából kézzel is formázhatunk golyókat, majd étcsokiba mártva kész a bonbon! Vagy akár szaloncukrot is formázhatunk, elvégre mindjárt Karácsony ;)

11 megjegyzés :

Gesztenye receptjei írta...

Ez is jöhet!
Nálunk mindig van itthon, ahol látom veszek többet, mert egyrészt imádom, másrészt, a párom a törkölypálinkába szokta tenni ízesítésnek.-)

Praliné Zsuzsi írta...

Gesztenye, mármint az aszalt körtére mondod? Bizti jó törkölypáleszbe is! Én eddig még sehol sem láttam, de jól sikerült az sk. aszalás! :)

Anditanti írta...

Körte és marcipán! Csodás párosítás. Gratulálok az ötlethez, na és persze a kivitelezéshez. Szaloncukorként is el tudnám viselni. Sic;)

Nelli írta...

Egy újabb finomság!:-)

Mary írta...

Jó kis párosítás! Megkóstolnám szívesen! :)

Praliné Zsuzsi írta...

Anditanti, szerintem biztos lesz szaloncukor formában is :)

Nelli, köszönöm!

Mary, neked is köszönöm szépen!

Bianka írta...

Munkatársnőm megnézte és azt mondta nagyon is jöhet :)

Praliné Zsuzsi írta...

Bianka, micsoda tobzódás lehet ott nálatok, a brutálcsokis torta után még némi bonbont is bevállalnátok :D

Katucikonyha, írta...

Olyan szép a forma is, no meg mennyire finom lehet ez a töltelék, mindent nagyon szeretek, ami benne van, pláne együtt lehetnek fantasztikusak!

Turák Kinga írta...

de laknék a közeletekben!!! Az első pillanatban azt gondoltam, hm van is otthon még egy marék aszalt körte, no meg körte pálinka is. Aztán tovább gondoltam, h akkor ezt nem csak bonbonnak tudnám. Úgyh most dilemmába estem. :)

Praliné Zsuzsi írta...

Katucikonyha, már én is nagyon kíváncsi voltam erre az ízegyüttesre, nagyon finom lett :)

Kinga, a megoldás: gyorsan szerezni kell még pár körtét, megaszalni, és jut mindenre belőle ;)