2011. október 30.

Eszterházy-torta liszt és cukor nélkül



Most egy kakukktojás következik, azaz nem bonbon, hanem kivételesen torta. A képét már megmutattam a blog Facebook-oldalán, ahol többen kérdezték a receptet, így gondoltam, megosztom itt is. A blogon már szerepelt korábban az Eszterházy-torta, Eszterházy-bonbonokkal díszítve. Ez a kedvenc tortám, mert nagy diórajongó vagyok, így egyértelmű volt, hogy ezt készítem el most is a szülinapom megünneplésére. Azonban akik ismernek, tudják, hogy az elmúlt fél évben igyekeztem az étrendemből kiiktatni a finomított szénhidrátokat (liszt és cukor), így ennek szellemében kicsit módosítottam a már korábban használt recepten: a tésztába csak darált dió került, míg cukor helyett xilitet (természetes alapú édesítő) használtam. A tetején az étcsokis rész diétás Ritter csokiból készül (maltittal édesítve), a csíkok pedig sima fehér csokiból - igaz ez cukros, de az egész tortára három kockányi került, ennyi belefér :)



Hozzávalók a tortához (18 cm):
Tészta:
- 5 tojásfehérje
- 10 dkg xilit
- 20 dkg darált dió
- csipet fahéj
Krém:
- 4 dl tej
- 1 cs. vaníliás pudingpor
- 8 dkg xilit (porrá darálva)
- 15 dkg vaj
- 10 dkg darált dió
- rum ízlés szerint
Díszítés:
- 10 dkg darált dió
- 10 dkg étcsokoládé (nálam diétás ét Ritter)
- 3 dkg fehér csokoládé

A tésztához a tojásfehérjéket a xilittel kemény habbá verem. Hozzáforgatom a fahéjat és a diót. Sütőpapírra négyszer körberajzolom a 18 cm-es tortaformát. A masszát lemérem, és négy részre osztom. A sütőpapírra rajzolt köröket kikenem a masszával, és kb. 10 perc alatt kisütöm a lapokat 180 fokon.
A krémhez a tejből és a pudingporból pudingot főzök, kicsit kihűtöm. A vajat a porrá darált xilittel habosra kavarom, majd hozzákeverem a pudinghoz. Ehhez jön a darált dió, végül rummal ízesítem.
A lapokat megkenem a krémmel és összeragasztgatom. A legfelső lap tetejére jön a díszítés. Az étcsokit és a fehér csokit megolvasztom, majd az étcsokit felkenem a lapra. Amíg még nem szilárdult meg, gyorsan köröket rajzolok csigavonalban haladva a torta közepétől indulva az olvasztott fehér csokival egy habzsák vagy kivágott sarkú nejlonzsák segítségével. Utána gyorsan fogpiszkálóval csíkokat húzunk: felváltva haladunk belülről kívülre, kívülről belülre, és így tovább. Végül fél diószemekkel díszíthetjük.
A maradék krémmel bekenem a torta oldalát, és dióval körbepanírozom. 

Megjegyzés:
Ha valaki csak a lisztet hagyná ki, de cukorral édesítené a tortát, akkor használja a bevezető szövegben belinkelt Eszterházy-receptben megadott cukormennyiségeket, ugyanis xilitből én az eredetiben megadott cukormennyiség kétharmadát használtam csak, mert édesebbnek érzem valamivel, mint a cukrot.

13 megjegyzés :

Nelli írta...

Még sosem sütöttem liszt és cukor nélkül sütit.Jó ötlet!A tésztája így milyen állagú lett?Gyönyörű a díszítés, biztos finom volt a krém is nagyon.:-)

BirgánAndi írta...

Erősen emlékeztet ez a recept, a régi, szupertitkos, családi diótorta receptünkre. Annak se kell a tésztájába 1 csipetnyi liszt sem, hiába tudták a régiek mi a jó.

Cukor van benne dögivel, szóval nem egy diétás kategória, de azt simán át lehet variálni valami cukorhelyettesítőre. :)))

Maryenne írta...

Nagyon szép lett a tortád!
Boldog szülinapot! :)

Okki írta...

Boldog születésnapot! :)

Csodás lett a torta!

Bianka írta...

Ez a recept most nagyon jól jött nekem :) Isteni

Erinacea írta...

Nelli, köszönöm! Nagy különbség nem lett a tészta állagában, mert végülis egy lapra számítva nem nagy mennyiségű lisztet (1,25 dkg) cseréltem le. Minél finomabbra van darálva a dió, és minél keményebb a tojáshab, annál jobb lesz szerintem a tészta állaga!

Andi, de kár, hogy szupertitkos, kipróbálnám! Mint mondtam, nagy diórajongó vagyok :)

Mary, köszönöm szépen!

Okki, neked is nagyon köszönöm!

Bianka, örülök, hogy tudod használni a receptet! :)

Gesztenye receptjei és Bonbon mánia írta...

Nagyon szép tortát sütöttél, nyithatnál egy másik blogot is, szívesen olvasnám:-))

Erinacea írta...

Gesztenye, köszi! Áááá, ezzel a bloggal is egy csomó időt elszórakozok :)))

Kriszta írta...

Gyönyörű!Én is készítettem Esterházyt -nézd meg nálam!Abban persze van liszt,de a tiédet mentem is,s majd kipróbálom ezt is!

Erinacea írta...

Kriszta, köszi! Mindjárt megnézem a tiéd is!

Ágica írta...

Sziasztok!
Én most találtam rá erre a receptre és nagyon megörültem neki! drága férjemnek el is készítettem a szülinapjára... és nagyon nagy sikere lett. Fantasztikus finomra és szépre sikeredett, pedig először csináltam Eszterházyt! Szóval köszönet a szuper receptért! Mivel én Pcos és IR-es étrenden vagyok nagyon hálás tudok lenni egy ilyen receptért úgy hogy ha van még valakinek a tarsolyában hasonló cukor és liszt nélüli recept annak nagyon örülnék:)) még egyszer köszönöm:)

Névtelen írta...

Hello. Nagyon megtetszett ez a recept. A párom anyukája cukorbeteg és nem eszik semmilyen szénhidrátot. Meg tudnátok mondani, hogy ebben van-e? vagy hogy meg tudja-e enni? Előre is köszönöm. =)

Praliné Zsuzsi írta...

Ágica, nagyon örülök, hogy sikere lett a tortának! A blogon pl. még ezek a minitorták készültek liszt és cukor nélkül, nézd meg, hogy nektek passzol-e az étrendetekbe:
http://www.pralineparadicsom.hu/2013/01/bounty-minitortak.html
http://www.pralineparadicsom.hu/2012/10/gesztenyes-rumos-truffel.html
http://www.pralineparadicsom.hu/2012/09/2012-es-orszagtorta-bonbon-mini.html
http://www.pralineparadicsom.hu/2012/12/narancsos-gesztenyehabos-torta-chilis.html

Névtelen, szénhidrát mindenképpen van a tortában, de tudtommal a cukorbetegeknek is kell valamilyen formában szénhidrátot enni, hiszen az kell az életben maradáshoz, csak nem mindegy, hogy mikor és mennyit esznek. A neten lehet találni különféle táblázatokat, ahol az egyes összetevők szénhidrát-értéke meg van adva, összetevőnként össze kell adni, így jön ki, hogy egy egész tortában mennyi a szénhidrát, majd leosztod annyival, ahány szeletre vágjátok, és azt a párod anyukája tudja megmondani, hogy az a mennyiség még belefér-e (én nem vagyok cukorbeteg, ebben nem tudok segíteni). Azt biztos, hogy finomliszt és fehér cukor nincs a tortában, ezeket nem eszik sosem a cukorbetegek.