2011. március 7.

Túró Guru bonbon



Első hétvégém Heidelbergben. Gondolkoztam, milyen bonbon is készüljön, ami a jó kis hazai ízeket idézi a páromnak. Szerencsére beugrott, hogy a nagy kedvencét, a Túró Gurut igen könnyen lehetne reprodukálni bonbon-formátumban. A neten számtalan jobbnál jobb Túró Guru kehely receptet lehet találni (pl. itt és itt), így igazán nem volt nehéz dolgom a megvalósításnál. A túrókrémből aztán egy másik bonbon is született, ami nemsokára jön a blogon is!



Hozzávalók 15 darabhoz:
- 10 dkg étcsokoládé
- 2-3 tk. pirított, durvára aprított mogyoró
- 10 dkg krémes túró
- fél rúd vanília
- méz és citromlé ízlés szerint
- 7dkg cukor
- 1 dl tejszín

Először a karamellkrémet készítem el. A cukrot karamellé olvasztom, majd hozzáöntöm a tejszínt, és addig kavargatom, míg a karamell fel nem olvad, és egynemű krémet kapok.
A túrókrémhez a krémes túrót, a vanília kikapart magjait, mézet é citromlét ízlés szerint összekeverek. Ha nem elég krémes a túró, lehet hozzáadni egy-két kanál tejfölt vagy mascarponét.
Az étcsokit megolvasztom és temperálom, majd kikenem vele a szilikon bonbonforma mélyedéseit - érdemes egy mélyebb formát használni, hogy minél több tölteléket pakolhassunk bele! A formát azután kb. 20 percre hűtőbe teszem.
A megszilárdult csokihüvelyek aljába először aprított mogyorót szórok. Erre kanalazok egy kicsi adagot a karamellszószból, majd következik a túrókrém. A formát ekkor ismét hűtőbe teszem rövid időre.
Az étcsoki maradékát újratemperálom, majd lezárom a bonbonokat. A csokitalpakra aprított mogyorót szórok, és óvatosan belenyomom a csokiba. A formát kb. egy órára hűtőbe teszem, majd óvatosan kipattintom a bonbonokat.

Mostanában nemcsak a Praliné Paradicsomban készült túrós bonbon, hanem a Bonbondában is, nézzétek meg!

16 megjegyzés :

4Gyerek írta...

na, majd lökj ki az autópálya fele pár darabot vasárnap, hátha elkapom őket.
akár kávés is jöhet, max felébredek.

ez a keresztmetszet meg azokkal a recékkel a csokiban írrrtó jól mutat

BirgánAndi írta...

Igazi hazai, ott a messzi távolban!

Nelli írta...

Tudtam, hogy nem kell soká várni rá!:-)

Gesztenye receptjei írta...

Erre a fiam biztos vevő lenne:-))
Nagyon jól néz ki:-)

Praliné Zsuzsi írta...

4Gyerek, meglesz, majd kapkodd össze a pályán :) Nekem a recék nagyon nem tetszenek, de a konyha még felszerelés alatt áll, és csak ilyen volt sajna :(

Tatin, ezért esett jól :)

Nelli, igyekeztem :)

Gesztenye, köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik!

Tücsök Bogár írta...

Nem csak Gesztenye fia, én is... :)
Eszméletlen, hogy miket tudsz!

Citromhab írta...

Erre én is abszolút vevő lennék:-))

családi tűzhely írta...

Nekem is jöhet egy-két darab:)

Praliné Zsuzsi írta...

Tücsök Bogár, akkor gyülekeznek a Guru-rajongók :) Nagyon egyszerű kis bonbon, én dupláztam az adagot, és úgy még két kehely is kijött így dupla élvezet volt!

Citromhab, még egy kis citrom is van benne, úgyhogy abszolút Neked való :)

Családi tűzhely, gurítom :)

Chef Viki írta...

Étcsokis... Külön gyenge pontom :-)

Szívesen összebarátkoznék 1-2 guruval :-DD

Praliné Zsuzsi írta...

Ez jó, ebben percben jártam nálad tortát nézni :) Csere? Nekem is az étcsokis a nyerő túrórudiban is!

Anditanti írta...

Hmmm, finom!!! A recék olyanok, mintha egy furcsa fogképlettel rendelkező guru harapta volna ketté a bonbont. Szerintem izgalmas:D

Praliné Zsuzsi írta...

Anditanti, végülis mondhatjuk :) De azért csak szerzek hétvégén egy rendes kést bonbonnyeséshez (is)!

Bianka írta...

Juj én is, én is...:)))

Ditta tortái írta...

Sok éhes száj:-)De én sem akarok ki maradni ebből a finomságból:-)

Praliné Zsuzsi írta...

Bianka, Ditta, köszönöm! Nem maradtok ki ti sem, bár sajna csak virtuális kóstolót tudok küldeni :)