2013. április 2.

Tojáslikőrös bonbon harmadszor, avagy a Húsvét utózöngéje



A Húsvét nem múlhat el tojáslikőrös bonbon, vagyis inkább tojás nélkül! A blogon már két recept is van ehhez: egy tojáslikőrös trüffel, amely bonbonforma nélkül készül, és egy polikarbonát formában készült lágyabb verzió. Az utóbbihoz nagyon hasonló készült idén is, ezért először nem is akartam feltenni a blogra. De mivel úgy érzem, az idei változat több ponton veri a tavalyit, mégiscsak úgy döntöttem, hogy megosztom. A leglényegesebb különbség, hogy maximalizáltam a töltelék alkoholtartalmát (nem elhanyagolható szempont a hozzám hasonló alkoholos bonbon-rajongóknak!): mivel a tojáslikőr krémes-tejszínes alapú likőr, a tejszínt egy az egyben kihagytam a ganache-ból és csak tojáslikőrrel készítettem. Mivel én a ganache készítésénél már eleve megolvasztott csokoládét használok, nem pedig forró folyadékkal olvasztom meg a csokoládét, így a tojáslikőr alkoholtartalma is tökéletesen megmarad. A fehér csoki és a tojáslikőr mellé már csak egy kevés igazi vanília került.
Ugyanezekkel az arányokkal, csak tejcsokival és Baileys-zel szintén isteni alkoholos bonbont készíthetünk!



Hozzávalók kb. 20 darabhoz:
Tojáslikőrös ganache:
- 80 gr fehér csokoládé
- 0,8 dl jó minőségű, sűrű tojáslikőr
- fél rúd vanília
Burok:
- 250 gr étcsokoládé
- 20-30 gr fehér csokoládé
- 1 jó késhegynyi kurkuma

Először a csokihüvelyt készítem el. A fehér csokoládét megolvasztom, hozzákeverem a kurkumát, ami szép sárga színt ad neki, majd temperálom. Habzsákba/levágott végű nejlonzsákba töltöm, és virágokat vagy más absztrakt mintákat rajzolok vele a polikarbonát (tojás)forma mélyedéseibe. Ezután az étcsokoládét is megolvasztom és temperálom, majd elkészítem a csokiburkot a polikarbonát formában. Hűtőbe teszem, míg a burok megszilárdul.
A ganache-hoz a fehér csokoládét megolvasztom, majd hozzákeverem 3-4 részletben a szobahőmérsékletű tojáslikőrt. Végül hozzáadom a kikapart vaníliamagokat is. A ganache-t habzsák segítségével a kicsokizott mélyedésekbe töltöm, helyet hagyva a lezáráshoz is. A formát hűtőbe teszem, míg a ganache bebőrösödik.
Ekkor az étcsoki maradékát újratemperálom, és lezárom a bonbonokat. Hűtőbe teszem a formát egy jó félórára, majd kifordítom a kész bonbonokat.

A húsvéti bonbonválaszték

4 megjegyzés :

Rita írta...

Kedves Zsuzsi!

Esetleg tudod már, hogy fogsz-e tartani tanfolyamot újra? Mert sajnos lemaradtam eddig az összesről, de nagyon mennék rá:) Azért a polikarbonátos tanfolyamért azóta is vérzik a szívem...:)

Praliné Zsuzsi írta...

Rita, majd biztosan lesz még, de egyelőre pontos időpontot nem tudok mondani. Amint kiderül, a blogon és a Facebookon írni fogom!

Gábor írta...

Szia Zsuzsi!

Az idei Húsvét alkalmából került sorra, saját készítésű, meglehetősen erős tojáslikőrrel.
Amilyen egyszerű, olyan finom! Köszi az ötletet :-)

Praliné Zsuzsi írta...

Gábor, nagyon szívesen! :)