2011. május 23.

Mogyorós - vajkaramellás golyó



Még a majálisi WAMP-on vettem Hedonismtől egy szép adag vajkaramellát. De most feltett szándékom volt, hogy valami bonbonhoz használjam fel, és ne csak úgy magában egyem meg (ezt azért irtózatosan nehéz megállni, Húsvét előtt nem is sikerült egy másik csomagnyi adaggal...). Valamilyen golyóbis alakú bonbonban gondolkoztam, és mivel nemrég nagyon bevált a kávé - karamell kombó, itt is ebben gondolkoztam: a vajkaramella-gömböcske köré egy réteg kávés étcsokiganache került. És hogy halmozzuk az élvezeteket, a karamellagömböcök belsejében egy-egy pörkölt mogyorót rejtettem el, illetve a külső csokiburokra is került a mogyoróból. Próbáljátok ki, szerintem nem fogtok csalódni!



Hozzávalók kb. 20 darabhoz:
- 20 dkg törökmogyoró
- 20 szem vajkaramella (nekem kisebb szemek voltak, a nagyobb, hosszúkásból elég 10 db félbevágva)
- 6 dkg + 15 dkg étcsokoládé
- 10 dkg tejcsokoládé
- 0,75 dl tejszín
- 1 tk. vaj
- 1 púpos tk. instant kávé



A mogyorót 150 fokra melegített sütőben kb. 10 percig pörkölöm, majd egy konyharuha segítségével ledörzsölöm róla a külső héjat.
A vajkaramella-darabokat rövid időre mikróba teszem, épp csak annyira, hogy az eredetileg szögletes darabokat könnyen formázni tudjam (ez nálam 10 mp volt). A kezemmel kilapítom a vajkaramellát, és belecsomagolok egy szem mogyorót, majd visszagömbölyítem.


Ilyen volt (szögletes) - ilyen lesz (gömbölyű, mogyoróval töltve)

A tejszínt megmelegítem, feloldom benne az instant kávét, majd beledobom az apróra tört tejcsokit és 6 dkg étcsokit (nekem kakaóbabtöretes volt), és addig keverem, míg a csoki fel nem olvad. Hozzákeverem a vajat is, majd kihűtöm. Mikor már formázhatóra hűlt, a megszilárdul ganache-ból egy-egy diónyit kiveszek, golyóbissá alakítom, majd a tenyeremmel kilapítom: ennek a közepére ültetek egy karamellgömböcskét, és becsomagolom a ganache-sal, majd végül gömb formára igazítom. Gyorsan kell dolgozni, mert a ganache a kézmelegtől olvad. Nem baj, ha először kicsit csálé gömböket kapunk, ezeket visszatesszük a hűtőbe kicsit visszadermedni, majd ismét meggömbölyítjük.
A maradék étcsokit megolvasztom és temperálom, majd egyenként megmártom benne a golyóbisokat. A frissen becsokizott gömböket durvára tört mogyoróba forgatom, vagy akár meghempergethetjük glitterrácson is, akkor borzas külsőt kapunk. Vagy nem flancolunk, csak simán becsokizva gyorsan eltüntetjük a golyóbisokat.


20 megjegyzés :

Ditta tortái írta...

Fantasztikusak lettek!

Mary írta...

Gyönyörűek!:)

Nelli írta...

Ezek a karamellgömböcök mennyei ízüek lehetnek!:-)
Hogy tudod ilyen szépen félbevágni?

Emoke írta...

Nemtok szóhoz jutni se :) Nagyon ott van!! :)

Judyt írta...

Vááá, hogy bírja ki az ember lánya a csokimentes diétázást, ha ilyen képeket tesznek az orra elé...Szinte érzem a számban az ízét :)) Te hogy bírod ki, hogy ne edd meg ezt a sok finomságot? Ha pedig nem bírod, akkor hogyhogy nem vagy még 200 kiló? :)

Tücsök Bogár írta...

Kéééérek! :)

4Gyerek írta...

könnyű mondani, hogy készítsük el.

Praliné Zsuzsi írta...

Ditta, nagyon köszönöm!

Mary, neked is köszönöm szépen!

Nelli, bizony :) Hát, nem recés késsel és szobahőmérsékleten, de már nagy gyakorlatom van benne :D

Bence/Emőke, kösziiiiii!!!

Judyt, hát minél több bonbont csinálsz, annál kevesebbet eszel, ez a tapasztalatom :)Na jó, némi torna sem árt közben :)

TücsökBogár, a család már felfalta :(

4Gyerek, pedig télleg az :)

Márti írta...

Fantasztikus! szerintem én is megpróbálom elkészíteni:)

Bianka írta...

Mestermű

Praliné Zsuzsi írta...

Márti, hajrá! Majd írd meg, milyen lett!!!

Bianka, köszönöm!

Eszter írta...

Igencsak kedvenc kategória! A Toffefee jutott róla először eszembe.

Vianne írta...

Nagyon jòl nèz ki!!!
Bírsz még dolgozni a csokival?
Tegnap csinaltam tallerokat de kb 27 fok volt a konyhan, szetdobta a meleg, nem szèp a felszíne.

Emoke írta...

Vianne: Erinacea éjjel csokizik, akkor még jó idő van. :D:D:D Amúgy már én se tudok csokizni... :(

Vianne írta...

Emő!

Nàlunk éjjel is min. 24 fok van;)

Gesztenye receptjei írta...

Nagyon jó lett, szuper párosítás:-))

Praliné Zsuzsi írta...

Bocsánat, hogy eltűntem, de sűrű napjaim voltak :)

Eszter, tényleg toffifee-s :)

Vianne, én még bírtam, tegnap este is csináltam egy adagot. Csak ha a hűtőből kiveszem, rögtön bepárásodik :(

Emőke, ha a csoki nem megy, jöhet a fagyi :)

Gesztenye, köszi szépen!

Emil írta...

Kedves Erinacea!

Csodálatosak a munkáid! Egy beszerző helyeddel kapcsolatban érdeklődnék:
a goodwill national trading kft -t én is felkutattam,mint profi lelőhely, azonban, amikor érdeklődtem náluk magánszemély vásárlásával kapcsolatban, arról tájékoztattak, hogy természetesen lehet vásárolni,azonban ők nem minden terméket raktároznak, így ha olyanra van szükségem, ami esetleg nincs,abból csak egy kartonnyit tudok megvásárolni, ha szerencsém van,és van raktáron,akkor az 1-1 db is megvásárolható.
Te hogy oldottad meg a vásárlást? Sikerült pont olyat vásárolnod,ami volt nekik? Esetleg Neked is ez az információd az ottani vásárlási lehetőségről, mint amelyről engem tájékoztattak?
Válaszodat nagyon szépen köszönöm!
Virág

Praliné Zsuzsi írta...

Virág, én e-mailben kaptam tőlük egy katalógust (termékek és árak), és a nekem tetsző polikarbonát formáról megkérdeztem, hogy van-e raktáron. Eddig mindig volt belőle.

Emoke írta...

Virág: ezt nekem is mondták az elején, szerintem kötelező duma lehet, mégiscsak nagyker. :) /én is dolgoztam annó egy nagykerben ott is mindig mondani kellett, hogy csak karton, nem adunk semmit külön és aztán mégis!:D/ Én, mikor ott voltam személyesen, semmi gond nem volt. Körbenéztem a raktárban, kaptam pár mintát, tudtam vásárolni is és utána én is katalógusból rendeltem, mint Erinacea!:)