Még Húsvét előtt, a Levendula&Csokoládé blog és a Food-Pack Kft. közös játékán nyertem egy kakaóbabokat formázó polikarbonát formát egy bonbonötletemmel. A győzelemmel járó kellemes kötelességem pedig az volt, hogy valósítsam meg a formába álmodott ötletemet. Ez számomra is érdekes kísérlet volt, hiszen már sokat olvastam korábban arról, hogy milyen jó kis páros az eper és a bazsalikom, de próbálni még nem próbáltam. Hát, be kell vallanom, tényleg szuper kombináció, valahogy olyan üde és friss lesz a bazsalikomtól az eper.
A formával kapcsolatban - míg csak képen láttam - voltak félelmeim, hogy belefér-e majd a kétrétegű töltelék, amit kigondoltam, de nem volt vele semmi gond. Nagyon szépen lehetett vele dolgozni, és gyönyörűen kipotyogtak a végén a kakaóbabok. Nagyon tetszik, hogy olyan szépen ki van dolgozva a felületük!
Bár a nyertes receptem már megjelent Vianne blogján is (itt), de szerettem volna a Praliné Paradicsomban is közzétenni. Itt is köszönöm még egyszer a szuper játékot!
Hozzávalók 20 darabhoz:
- 4-5 evőkanálnyi csokimousse fehércsokoládéból, plusz alkohol hozzáadása nélkül (az itt leírt adag kb. negyede)
- 1-2 tk. narancsvirágvíz
- kb. 2-3 ek. eperpüré (ez kb. 10 dkg eperből készíthető)
- 2 kisebb levél bazsalikom
- 20 dkg étcsokoládé (nálam 81% Arriba Superieur)
- kb. 2 ek. kakaóbabtöret
A töltelékekkel kezdem. A frissen elkészített fehércsokimousse-t narancsvirágvízzel ízesítem, majd behűtöm. A kész, lehűtött eperpüréhez hozzákeverem a nagyon apróra vágott bazsalikomleveleket.
A csokihüvelyhez az étcsokoládét megolvasztom és temperálom, majd kiöntöm vele a kakaóbabokat mintázó polikarbonát formát. Pár pillanatnyi várakozás után a csokoládét kiöntöm a mélyedésekből, majd lefelé fordítom a formát, hogy a felesleges csoki kicsuroghasson a mélyedésekből. Ezután egy spatulával lehúzom a maradék csokit a formáról. Míg friss a csokiburok, egy-egy csipet kakaóbabtöretet szórok a mélyedésekbe. A formát hűtőbe teszem, míg a csokiburok megszilárdul. (Természetesen dolgozhatunk más polikarbonát vagy szilikon formával is.)
Ezután a bazsalikomos eperpürét habzsákba töltöm, és egy-egy csíkot húzok vele a kakaóbab alakú mélyedésekbe.
Jön a fehércsokimousse, amelyet szintén habzsákba töltök. A mousse-szal óvatosan befedem az eperpürét ügyelve arra, hogy maradjon hely a lezáráshoz. A formát kis időre hűtőbe teszem.
Az étcsokoládé maradékát újratemperálom, majd lezárom vele a bonbonokat. Egy óra hűtés után óvatosan kiöntöm a formából a bonbonokat egy tiszta konyharuhára.
14 megjegyzés :
Fantasztikus!
napok óta az eper és bazsalikom házassága foglalkoztat.
most akkor eszembe is jutott, hogy Vianne oldalán olvastam volt az ötleted, csak már kiment a fejemből.
na, ez az amit tuti bíttos, hogy elkövetek.
csak naná szilikon formában. ls kakaóbab töret nélkül, mert mindenki olyan kalappal köszön amilyen van.
de epret lehet kapni, bazsalikomom van, marsmallow-t ideje volna már elkövetnem (már vagy másfél hónapja tervben van)
Nagyon klassz és jó, hogy tettél fel fázisfotókat is!
Ez valami káprázatos:o Bővebben csak egy kóstolás után tudnám kifejteni;)
Csoda szép formája van! Meg persze nagyon finom lehet. :)
Édes és Keserű! Köszönöm szépen! van egy olyan érzésem, hogy Neked ízlene :)
4Gyerek, kíváncsi vagyok, hogy ízlik majd! A kakaóbabtöretet nyugodtan hagyd ki, jó lesz úgy is!
BéVé, köszi! Sajnos sokszor nem természetes fénynél csinálok bonbont, de szerencsére ezt nappal csináltam, így lettek fázisképek.
Anditanti, szerintem ízlene Neked :)
Mary, köszönöm! Nekem is nagyon tetszik a forma!
Gratulalok ,nagyon szepek a bombonok !
Nagyon köszönöm h játszottál! Gyönyörű lett, az ízét sajnos csak elképzelni tudom, de így is nagyon meggyőző!!
De szépek ezek a formák!Tényleg jó páros lehet az eper a bazsalikommal.A fázisfotók is gyönyörűek.Tatin látom még nem járt erre, szerintem neki is tetszeni fog!:-)
Csatlakozom, milyen szépek és milyen finomak is lehetnek!:)
Mandala, köszönöm szépen!
Vianne, örömmel tettem! Remélem, neked is el tudom majd valamikor készíteni!
Nelli, nagyon köszönöm! A szép formáért megérte játszani :)
Erika, örülök, hogy neked is tetszik!
Fantasztikus képek
Eszméletlen,miket tudsz készíteni,csak ámulok!:-)
Bianka, köszönöm!
Ditta, köszönöm, igyekszem :)
Megjegyzés küldése