2010. november 28.

Praliné hardcore kávérajongóknak




Már hét közben tudtam, hogy kávés pralinét fogok készíteni. Összeállt a fejemben a roppant egyszerű krém, és egy sötét étcsokiburkot álmodtam meg köré. Aztán megláttam a Bonbondában Rebaba új ötletét: neszkávét kevert a fehércsokihoz, ezzel burkolta be az étcsokis ganache-t. Innen jött az ötlet, miért ne lehetne az én praliném kívül-belül kávés. Belül könnyű-selymes fehércsokis kávékrémet rejtettem el, kívül pedig a fehércsoki burkot neszkávé-szemek pettyezik. Ajnálom sok szeretettel kávé mellé vagy helyett a sűrű adventi időszakra készülőknek!



Hozzávalók 15 darabhoz:
- 10 dkg + 4 dkg fehércsokoládé
- 2-3 ek. főzött kávé (lehet neszkávéból készített, még jobb egy erős eszpresszóból)
- 2 kávéskanál neszkávé

A 10 dkg fehércsokoládé kétharmadát megolvasztom és temperálom. Az olvadt csokihoz hozzákeverem a két kávéskanályni neszkávét. Ezzel kikenem a szilikon bonbonforma mélyedéseit egy ecsettel (bővebben ld. itt). Hűtőben kb. 20 percig hűtöm a kicsokizott formát, hogy a csokiréteg megszilárduljon. Ha szükséges, javítom a kikenés hiányosságait.
A töltelékhez megolvasztom a 4 dkg fehércsokoládét, majd hozzákeverem a főzött kávét: szép, sűrű egynemű krémet kell kapnom. Talán furcsa, hogy ilyen egyszerű a krém összetétele, de én nagyon meg voltam vele elégedve: jó krémes volt az állaga, a fehércsoki pedig hagyta érvényesülni a kávé aromáját.
A tölteléket a forma mélyedéseibe adagoljuk, kihagyva némi helyet a lezáráshoz. Kis időre a hűtőbe tesszük a formát, hogy szilárduljon a töltelék.
A maradék fehércsokit megolvasztom és temperálom. Ezzel a csokival zárom le a bonbonokat egy ecsetet használva. A forma ismét hűtőbe kerül, majd körülbelül egy óra elteltével kifordítom a pralinékat a formából.

8 megjegyzés :

Csirli írta...

Nagyon jol hangzik! :) Nyami!

Praliné Zsuzsi írta...

És milyen finom :)

Bianka írta...

Juj isteni lehet

Citromhab írta...

Egek, hogy Te miket tudsz!!!

Praliné Zsuzsi írta...

Bianka, Citromhab, köszönöm :)

Ottis írta...

Nagyon ötletes a kávés variáció, felvettem a listámra :-)

Praliné Zsuzsi írta...

Köszi! Ugye ha egy függőség beindul :D

Pocilakóra várva írta...

Szia,
Ma találtam Rád, és rögvest ötletet is merítettem ebből a bejegyzésedből.
Bár most készítettem először bonbont, és nem sikerült a talpazás, azért elfogyott. :)
Köszönöm!