Tudjátok, van ez a mániám, hogy bolti csoki-kedvenceket próbálok meg házilag reprodukálni: készült már Snickers, Mars, After Eight is például. Na de a Twix, na az még hiányzott a repertoárból! Úgyhogy az egyik hétvégén még a nyár elején kitaláltam, hogy azt készítem el.
Na szóval maga a Twix összerakása nem nagy feladat: egy réteg omlós kekszalap (azaz shortbread) és egy réteg puha karamella alkotja, és tejcsokival van bevonva. Slussz. Illetve még amint azt a Wikipédiáról megtudtam, egy vékony tejcsokiréteg választja el a kekszes és a karamellás rétegeket, ezt amúgy sose vettem észre! Ti igen? Az első kísérletnél ez volt a kiindulási alap. Az omlós kekszhez a kedvenc, extraomlós receptemet használtam, ami már többször bevált sima shortbreadnek - még korábban Katucikonyhánál bukkantam rá, ő pedig Lila Fügénél találta. Készült ebből a receptből egy kekszalap a 10x10-es krémeskeretemmel kiszaggatva. A puha karamellhez meg azt a receptet használtam, ami már mind a Snickersnél, mind a Marsnál remekül bevált. Még a plusz csokiréteget is akkurátusan felkentem a két réteg közé. Na de ekkor jött a fekete leves. A felszeletelés. Ragadós karamellát már önmagában kihívás szépen felszeletelni, úgy meg, hogy alatta egy adag omlós keksz van... hát, férfiasan bevallom, nekem nem sikerült. Bevetettem minden trükköt, megmelegítettem a kést, plusz átkentem olvadt vajjal, de ahogy rányomtam a karamellre, a kekszréteg alul szétcsúszott. Ez aztán a paradoxon, minél omlósabb az omlós kekszünk, annál finomabb, de minél omlósabb, annál kevésbé vágható. Szóval az első adag nem jutott el a bevonásig, szétesett felvágásnál.
Jött a kettes számú kísérlet, naná, mert mi az, hogy egy Twix kifog rajtam? Ezúttal egy kevésbé omlós omlós kekszalapot csináltam, tehát a kukoricalisztet most mellőztem, és egy sima 3 : 2 : 1 arányú édes omlós tésztát készítettem, ehhez plusz egy pici tejfölt tettem, amitől összeállt (szerintem még jobb, ha helyette ugyanennyi tojássárgát teszünk hozzá). A karamellrétegnél maradtam a Snickersnél leírt puha karamell-receptnél, természetesen a földimogyoró elhagyásával. És persze extra óvatosan próbáltam felszeletelni. Most már egy fokkal jobban ment a dolog, ami azt jelenti, hogy ép darabokat is sikerült vágnom (egy Twix-méretűt és több mini Twixet), de a legnagyobb odafigyelés ellenére is több szétesett. A következő nehézség a csokiba mártás: itt ismét nagyon könnyen törik-morzsálódik az omlós kekszalap. A hullámos felülethez az After Eight-nél is bevált módszer viszont szépen működik: párszor erősen rá kell fújni a friss csokibevonatra.
Szóval nekem nagyon nem ment a Twix feldarabolása, csokizása - túl sok volt a selejt sajna... És minden tiszteletem Csokiparány Csengéé, aki gyönyörű házi Twixeket készített! Apropó, házi Twix... még a neten nézelődve találtam egy videóreceptet házi Twixhez, itt - nézzétek meg, igazán érdekes értelmezése a "házi" fogalmának :))
A második kísérlet után - amivel még szintén nem voltam tökéletesen elégedett - jött a harmadik kísérlet. Azon agyaltam, hogy lehetne teljesen kiiktatni a felszeletelős részt, ami az egyetlen rázósabb pont a dologban. És akkor jött az ötlet, hogy formában készítem: szilikon muffinformában Twix-tallérokat készítettem! Ízre tökéletesen olyan, mint a csokiszelet alakú változat, de a felszeleteléssel vacakolást simán megúszhatjuk! Azért leírom mindkét verziót (összetételben amúgy is tökéletesen megegyeznek), és lehet választani!
Hozzávalók:
Omlós tészta:
- 60 gr liszt
- 40 gr vaj
- 20 gr cukor
- csipet fleur de sel
- kb. 1 tk. tojássárga (vagy tejföl)
Puha karamell:
- 48 gr cukor (szebb, sötétebb színe lesz nádcukorral készítve)
- 48 gr cukrozatlan sűrített tej (pl. Maresi; ha cukrozott sűrített tejünk van, abból 83 gramm kell, ekkor a cukrot csökkentsük 13 grammra)
- 20 gr habtejszín
- 40 gr glükózszirup/akácméz
- fél tk. vaj
- csipet fleur de sel
Bevonat:
- 150 gr tejcsokoládé (az eredeti Twix tejcsokival van bevonva; én a tallérokat étcsokival vontam be, nekünk úgy jobban ízlik)
- 20 gr tejcsokoládé
Ebből a mennyiségből 6 db csokiszelet vagy 12 db mini csokiszelet vagy 6-7 tallér lesz.
A lisztet, a cukrot és a sót a vajjal összemorzsolom. Annyi tojássárgát (vagy tejfölt) adok hozzá, amennyivel összeáll. A tésztát becsomagolom folpackba, és fél-egy órára hűtőbe teszem. Utána lisztezett felületen kb. fél centi vastagra nyújtom. Ha csokiszeleteket szeretnénk: akkorára szabom ki, amekkora szögletes edényben aztán készíteni fogom. Én 10x10 cm-es krémeskeretben készítettem, egy ekkora darabot szaggattam ki a tésztából. Ha tallérokat szeretnénk: akkora szaggatóval szaggatok köröket, amekkorák a mélyedések a szilikon muffinformában. Én egy kávéscsészét használtam szaggatónak. A kiszaggatott korongokat/tésztalapot villával megszurkálom, majd 180 fokra melegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütöm. Akkor jó, amikor épp elkezd a tészta a széleken színesedni. Hagyom kihűlni.
A 20 gramm tejcsokoládét megolvasztom, és egy ecset segítségével vékonyan megkenem vele a tésztalap/korongok egyik oldalát. A tésztalapot a szaggatáshoz is használt, megfelelő méretű edénybe, krémeskeretbe teszem. Az edény/keret oldalát olvasztott vajjal megkenem (ha nincs sütőpapírral bélelve).
Jöhet a karamell. A vaj és a só kivételével minden hozzávalót egy lábasba teszek. Miután a cukor feloldódott, folyamatosan kavargatva 115 fokig melegítem. Ekkor lesz hűtőben teljesen szilárd, szobahőmérsékleten puha-nyúlós a karamell. Leveszem a tűzről, és hozzákeverem a sót és a vajat. Csokiszeletnél: ráöntöm a karamellt a csokival lekent tésztalapra. Tallérokhoz: a karamellt egy kanál segítségével elosztom a szilikon muffinforma mélyedéseiben (kb. fél centi vastagon). Gyorsan kell dolgozni, mert gyorsan szilárdulni kezd a karamell. Végül a karamellre ráteszem a tésztakorongokat. Alufóliával lefedem, és hűtőbe teszem pár órára vagy egy éjszakára.
A bevonás előtt a korongokat csak egyszerűen kifordítom a szilikon formából. Csokiszeletekhez: a twix-alapot a hűtőből kivéve hagyom kicsit szobahőmérsékletűre melegedni, hogy a karamell könnyebben vágható legyen. Ezután olvasztott vajjal átkent, hajszárítóval melegített késsel óvatosan tetszőleges méretű szeletekre vágom (a mini szeleteket lényegesen könnyebb csokiban kimártani).
A bevonáshoz a tej- vagy étcsokit megolvasztom és temperálom, majd egyenként kimártom a csokiszeleteket vagy korongokat. Minden frissen mártott példányra - mielőtt sütőpapírra tenném - néhányszor határozottan ráfújok, hogy hullámos mintájú legyen a felülete.
Ha hűtőben tartjuk, akkor is csak szobahőmérsékleten fogyasszuk, úgy lesz puha-nyúlós a karamell.

A csokiszeletes és a korongos verzió bevonás előtt |
A bevonáshoz a tej- vagy étcsokit megolvasztom és temperálom, majd egyenként kimártom a csokiszeleteket vagy korongokat. Minden frissen mártott példányra - mielőtt sütőpapírra tenném - néhányszor határozottan ráfújok, hogy hullámos mintájú legyen a felülete.
Ha hűtőben tartjuk, akkor is csak szobahőmérsékleten fogyasszuk, úgy lesz puha-nyúlós a karamell.
4 megjegyzés :
Nagyon jól néznek ki! És imádom a twix-et! :)
Csigabige, köszi! :))
Tök mindegy a formája, ha Twix! :-)) Ugyanis ez az egyetlen ilyen csoki a felsoroltakból, amit szeretek. :-))
Gionetta, biztosíthatlak, mindkét formában finom volt :)))
Megjegyzés küldése