2014. június 23.

Szentivánéji álom: málnás-citromos pite mákos-mascarponés fehércsoki-rózsákkal



A hétvégén az Édes Álmok Pitesütő versenyre készítettem ezt a pitét: valahogy a Facebook-on jött szembe ez az esemény, és az tetszett meg benne, hogy a pitesütő versenyt jótékonysági vásárral kötötték össze, ugyanis a Ráday utcában, a Rombusz Teraszon szombaton bárki vásárolhatott a versenyen induló pitékből. Kötött összeg helyett becsületkasszába ki-ki annyit fizethetett a pite-kóstolókért, amennyit gondolt; az összegyűlt összeggel a Piros Orr Bohócdoktorokat támogattuk.
Sokáig vacilláltam, milyen pitét készítsek: először a nagyoncsokis-nagyonkaramellás vonalon gondolkoztam, de aztán ezt fájó szívvel elvetettem, és valami könnyebb-nyáriasabb ízt választottam. A pitémbe egy réteg málnazselé került, erre pedig egy réteg klasszikus lemon curd, azaz citromkrém. A málna-citrom párost nagyon szeretem, üde-friss, igazi nyári kombó, de valamivel még szerettem volna ellensúlyozni a két gyümölcs savanykásságát, így jutott eszembe, hogy mákos-mascarponés fehércsoki-rózsákkal díszítsem a pitét. Már akkor nagyon örültem, amikor láttam, hogy elsőként fogyott el a Szentivánéji álom fantázianévre keresztelt pite, de aztán kiderült, hogy az első helyet is sikerült megnyerni vele a versenyen :)


A piték várják a vevőket

Végül egy technikai megjegyzés: sajnos szeletes fotót nem tudok mutatni a pitéről, hiszen csak a jótékonysági vásáron vágták fel (a többi kép is ott készült), de ha újra elkészítem, kiegészítem majd a posztot!

Hozzávalók egy nagyobb piteformához:
(Az én formám átmérője 23 cm.)
Omlós tészta:
- 125 g liszt
- 60 g hideg vaj
- 30 g átszitált porcukor
- 1 kisebb tojás
Málnazselé:
- 130 g málnapüré (kb. 200 g málnából)
- 1 ek. cukor
- 3 g pektin
Citromkrém:
- 2 tojás
- 85 g cukor
- 2 nagyobb kezeletlen citrom héja és leve
- 80 g vaj
- fél lap zselatin
Díszítés:
- 250 g szobahőmérsékletű mascarpone
- 140 g fehér csokoládé
- 1 púpos ek. darált mák

Az omlós tésztához a lisztet a vajjal és a porcukorral összemorzsolom, majd hozzágyúrom a tojást. A kész tésztát folpackba csomagolva a hűtőbe teszem minimum egy órára. Utána lisztezett felületen kb. 3 mm vastagra nyújtom, és kibélelem vele a piteformát. Villával megszurkálom a tésztát, majd méretre vágott sütőpapír-darabot terítek bele, és arra kerámia pitesúlyt vagy szárazbabot szórok nehezéknek, hogy ne púposodjon fel a tészta sütés közben (ún. vakrasütés). 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15 percig sütöm, majd eltávolítom a nehezéket és a sütőpapírt, és további pár percig sütöm még, míg a tészta széle enyhén aranybarnás nem lesz. Hagyom kihűlni.

A málnazseléhez elkészítem a málnapürét: a málnát leturmixolom, majd kb. kétharmadát szitán átpasszírozom, a maradékot magostul mérem ki hozzá (ez opcionális, lehet csak átpasszírozott málnapürét is használni, én szeretem a textúrában, ha egy kevés mag marad benne). A pektint elkeverem a cukorral. A málnapürét csípősre melegítem (ne forrjon még, de már gőzöljön), és ekkor adom hozzá folyamatos keverés mellett a pektines cukrot. Még kb. egy percig forralom, kicsit hagyom hűlni, majd egyenletesen elterítem a kisült pitetészta aljában. Hagyom teljesen kihűlni.

Jöhet a citromkrém. A tojásokat a cukorral kézi habverő segítségével kicsit kihabosítom, majd hozzáadom a citromok lereszelt héját és levét. A citromos-tojásos masszát vízfürdő felett vagy nagyon-nagyon-nagyon alacsony lángon, folyamatos keverés mellett addig főzöm, míg be nem sűrűsödik (ez 80 fok körül fog bekövetkezni). Ekkor feloldom benne az előzőleg hideg vízbe áztatott, majd kicsavart fél zselatinlapot, hagyom pár percet hűlni, és belekeverem a vajat is. Ha nagyjából szobahőmérsékletűre hűlt, rátöltöm a málnazselés rétegre, és teljesen kihűtöm hűtőben.

A díszítéshez a fehér csokoládét felolvasztom, és hozzákeverem a szobahőmérsékletű(!) mascarponéhoz, végül a darált mákot is belekeverem. Kb. negyed órát hűtöm, majd csillagcsöves habzsákból jó sűrűn rózsákat nyomok belőle a citromkrém tetejére.


Tipp: Ha egyszerűsíteni szeretnénk, a málnazselé helyett tegyünk egyszerűen egész málnaszemeket a pitetésztára, majd erre öntsük a citromkrémet!


10 megjegyzés :

Anazar írta...

Látom, remek volt a felhozatal. Gratulálok!

Praliné Zsuzsi írta...

Köszönöm! :)

Ancsi írta...

Kedves Zsuzsi!
Ezt a pitét sütném magamnak szülinapi tortának :) Árt neki, ha egy nappal előbb készítem el?
Köszönöm!

Praliné Zsuzsi írta...

Ancsi, ebben az esetben én így készíteném a biztonság kedvéért: pár deka olvasztott fehér csokival nagyon vékonyan kend ki a kisült és kihűlt pitetésztát, egész málnaszemekkel rakd ki, utána kövesd a receptet. így biztosan nem fog állás közben sem felázni a pitetészta. Én sajnos nem tudtam kóstolni a pitét, így nincs összehasonlítási alapom, hogy a zselé egy nap alatt mennyire áztatná fel, így a leírt megoldást csak a biztonság kedvéért javasolom :)

Ancsi írta...

Kedves Zsuzsi!
A pite elkészült, és jól éreztem én, hogy méltó szülinapi tortának is :)
Végül kombináltam a két módszert: málnazselé készült (csak pektin helyett lapzselatinnal), és alá kentem egy kis olvasztott fehér csokit.
Az én formám 26cm-es így egy kicsit lapos lett, de nagggyon finom!
Szeletelni mondjuk nem tudtam szépen, mert a tetején a rózsák a hűtőben kemények lettek, a citromkrém alattuk viszont lágy, de ez mit sem von le az élvezeti értékéből!
Áldom a napot, amikor blogolni kezdtél, annyi finomságot köszönhetünk Neked :)

Praliné Zsuzsi írta...

Ancsi, nagyon örülök, hogy jól sikerült a pite a szülinapra! :)Igen, az én formám kisebb, úgyhogy nagyobb formához lehet, hogy érdemes lenne kicsit növelni a mennyiségeket. A szeletelésnél meg érdemes megvárni, hogy szobahőmérsékletű legyen! :)

cara menggugurkan hamil írta...

now present in your city

casinosite.one írta...

Maybe you can write next articles referring to thisarticle.

casinositeguide.com írta...

Sweet blog! I found it while browsing on Yahoo News.

safetotosite.pro írta...

Do you have any tips on how to get listed in Yahoo News?