2014. szeptember 15.

Személyes kitérő

Fotó: Renifoto

Kivételesen most nem receptet hozok, hanem egy kis személyes kitérő következik. Talán a blogon is látszott már egy ideje, hogy a csokoládé, a csokoládéval való foglalkozás már jó ideje több volt számomra, mint egy egyszerű hobbi, puszta időtöltés. Úgy egy évvel ezelőtt ért meg bennem a gondolat, hogy valamilyen formában mindenképpen ezzel szeretnék foglalkozni, ami azért az eredeti végzettségemhez és munkámhoz képest nagy váltást jelent - eddig ugyanis az ELTE-n dolgoztam tudományos segédmunkatársként egy kutatási projektben, ahol egy 15. századi humanista kézirattal foglalkoztam. Ahhoz azonban, hogy váltani tudjak, pontot kellett tennem az eddigi munkám végére, azaz be kellett fejeznem a doktori disszertációmat, ami sikerült is most szeptemberre.

Közben elvégeztem a Csokoládé Akadémia haladó csokoládé technikák kurzusát is márciusban, majd egy nagyon szerencsés véletlen folytán úgy alakult, hogy szeptember elejétől elkezdtem dolgozni teljes állásban Szántó Tibor csokoládékészítő mellett, akinek a bean to bar csokoládéiról, kurzusairól már korábban is sok szó esett a blogon. Bár azt hiszem, véletlenek igazából nincsenek... Az új munkát kimondhatatlanul élvezem, nagyon sokat tanulok közben, és végre elmondhatom, hogy azt csinálom, amit igazán szeretek.

Fotó: Renifoto

Ez a változás az életemben valamennyire a blogra is ki fog hatni, úgy érzem. Természetes és magától értetődő, hogy olyan dolgokat, amelyeket Tibor mellett tanulok (arányok, receptúrák stb.), nem oszthatok meg semmilyen felületen. Viszont nem hiszem, hogy napi nyolc óra munka után a csokoládéval itthon még nekiállnék egy újabb adagnak, ami a blogra készülhetne. A blog számomra mindig is kikapcsolódás volt, szeretem összerakni a posztokat: az elkészítésen kívül a képek készítését, a receptek megírását is élvezem. Tehát semmiképpen sem szeretném abbahagyni a blog írását, csak egy picit talán irányt fog váltani. A fő vonal, a csokoládé természetesen marad, de szerintem több sütirecepttel, tortával, minitortával fogok inkább jelentkezni. További édesség-recepteket pedig továbbra is olvashattok még tőlem a Dívány Alapkonyha rovatában is.

Remélem, hogy Ti is velem együtt örültök, én pedig ígérem, hogy igyekszem majd továbbra is izgalmas csokis recepteket hozni!

Fotó: Renifoto

25 megjegyzés :

Györgyi írta...

Gratulálok Zsuzsi a merész váltáshoz és a doktorihoz is! Kívánom, hogy találd meg az örömödet és a sikert az új utadon :)

Julia írta...

Sok sikert az új, legtesthezállóbb feladathoz Zsuzsi! A lehető legjobb helyen vagy, de ezt Te is tudod! :)

Kicsi vú írta...

Én is gratulálok és sok sikert kívánok! Nagyon izgalmasan hangzik, gondolom most lebegsz... :-)

Koskacukor írta...

Jahj, de jó! Nagyon örülök ennek, mert olyan ügyes vagy és annyira látszódik, hogy mekkora szenvedéllyel vagy a csokoládék iránt, a kézügyességed is kiváló és amiket alkotsz azok csodálatosak! Annál nincs is nagyobb öröm, mint amikor a hobbid a munkád lesz. Így örömmel mész be és szinte már várod a következő napot. Sok sikert kívánok és a továbbiakban is várjuk a finomságaidat amit megosztasz velünk!

"saját levében" írta...

Példaértékű a céltudatosságod, gratulálok! Pár év múlva jöhet a hír a saját kis boltról! De azért remélem, hogy mielőtt a 15. századi kéziratot kézbe vetted, előtte gondosan lenyalogattad az ujjaidat!

Judyt írta...

En veled egyutt orulok es kivanom hogy sok sok even at leld oromod a csokiban ♥

marisz57 írta...

Zsuzsi, szívből gratulálok a doktoridhoz is, és az új munkádhoz is!
Örülök, hogy mertél a szívedre hallgatni, mert az nagyon fontos, hogy valaki azzal dolgozzon, amit szeret.
Jó munkát kívánok az új állásodban!

Manna írta...

Kedves Zsuzsi, eddig névtekenül követtem a blogodat és csodáltam a munkádat! Köszönöm az eddig megosztott csokis tudást is és kívánom , hogy továbbra is teljesüljenek a vágyaid - mert ahogy írtad véletlenek nincsenek :-) Sok sikert!

Gál Edith írta...

Én is együtt örülök veled és sok sikert kívánok az új munkában!
És egy NAGY-NAGY GRATULA!! :)

Praliné Zsuzsi írta...

Nagyon köszönöm nektek! :)

Chef Viki írta...

Zsuzsi, ezt öröm volt még csak végigolvasni is, nemhogy megélni :-)

Szívből gratulálok!!!

Hapci írta...

Én eddig is azon csodálkoztam, hogy lehet puszta szórakozásból ennyi energiát fektetni a csokizásba...

Rizsázzunk! írta...

Gratulálok!

NEDUDDGI írta...

Az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Örülök, mert megtaláltad azt amit szeretsz, de szomorú vagyok, mert nem csinálod tovább amit én szeretek. De ilyen az élet. Gratulálok, és sok sikert :)

teller-cake írta...

Szívből gratulálok Zsuzsi, hogy mertél álmodni és valóra váltani azt! A doktori pedig a hab a tortán, nagyon ügyes csaj vagy!!! ;-)

Unknown írta...

Gratulálok Zsuzsi! Szerintem Te vagy az egyetlen "csokigyáros" doktori fokozattal. Örülök, hogy nem volt hiába a heidelbergi időtöltés és kívánok további sok sikert. Viszont sajnálom, hogy nem jössz már felénk. Tarthatnál itt is néhány kurzust, lenne rá jelentkező bőven. :-))

Praliné Zsuzsi írta...

Nagyon köszönöm, hogy velem örültök! :)

Lívia írta...

Kedves Zsuzsi!

2013 óta lelkes olvasója vagyok a blogodnak és mindig nagyon örültem, amikor megnyílt az oldal (kétnaponta biztosan felnéztem) és egy új recept, kép, beszámoló fogadott. Örülök neki, hogy azt fogod csinálni, amit igazán szeretsz, viszont nagyon-nagyon sajnálom, hogy bonbon recept nem igazán lesz már. A nyári hónapokban érthető volt a több fagyi, torta és süti recept. Hiányoznak a szépséges kreációid. Kívánom, hogy leld örömöd a munkádban! Minden jót és szépet kívánok a jövőre nézve!!!

Hédi írta...

Gratulálok, és nagyon örülök, hogy megvalósult az álmod, olyan jó ezt olvasni :)!
Legutóbb, amikor a Guinness bonbonodat készítettem el, pont ezen gondolkoztam, hogy olyan szinten űzöd ezt a csokizást - az ízkombinációk kreálásától kezdve a profi kivitelezésig - hogy ezt bizony még egy csokoládé készítő mester is megirigyelhetné ;)!
Szuper érzés lehet, hogy már nem csak az agyad jár állandóan a finomabbnál finomabb bonbon variációkon, hanem egész nap ezen ügyködhetsz (igazából nekem is van egy ilyen álmom ...). Azért remélem lesznek még bonbon receptek is, mert odavagyok értük :)!

Éci írta...

én is örülök. meg a bót is. :)

Unknown írta...

Szívből gratulálok Zsuzsi, nagyon megérdemelted ezt a szuper lehetőséget! Drága anyukám mondogatta mindig Konfucius mondását: Olyan munkát válassz, amit szeretsz, hogy ne kelljen dolgoznod egyetlen napot sem az életedben. Azt hiszem neked ez mostanra sikerült, remélem én is így leszek majd ezzel vmikor:)

Tutervai Mátyás írta...

Kedves Zsuzsi!

A tipikus esete az egyik szemem sír, a másik nevet-nek...de igazából mindkettő nevet... :)
Te azt csinálod, amit szeretsz, ettől a helyeden vagy a világban :) Mi meg úgysem maradunk Praliné Zsuzsi nélkül...akinek - mint Neked is - tuti szuperszónikusan temperált csoki folyik az ereiben, az úgysem tudja magában tartani a csoki okozta sok boldogsághormont, megosztja velünk...
Mi pedig, jól sikerült Gombóc Artúr módjára, bármilyen formában imádjuk a csokoládét, legyen az egy csoda bonbonod, vagy egy minitortád...vagy bármi...
Szóval sok sikert az új életben, magunknak meg sok jó bármilyen receptet Tőled! :)

Praliné Zsuzsi írta...

Köszönöm!

Unknown írta...

Kedves Zsuzsi,

Én először a Facebook közösségi portálon találkoztam a pralinéiddal, receptjeiddel. Már ott nagyon megtetszett, és amikor a saját honlapodat is megtekintettem, hát az maga volt a paradicsom :) Korábban is érdekelt már a praliné készítés és nagyon tetszett, hogy az oldaladon a részletes technikai leírások segítségével egy olyan kezdő próbálkozó is mint én el tudott igazodni. Beszerezem hát az alap kellékeket, és ahogy időm engedi készítek pralinékat a barátim és család számára :)
Most hogy olvasom, ezentúl már 100 %ban azzal fog foglalkozni amit szeretsz, csak gratulálni tudok. Nagyon - nagyon büszke lehetsz magadra, és nagyon inspiráló személy vagy a környezeted számára, akiket vonz a csokoládéval való "munkálkodás".
Kívánom, hogy leld örömöd a továbbiakban is az új munkakörödben. Köszönök minden eddigi fantasztikus receptet, és várjuk a továbbiakat is :)
Köszönök Neked mindent, így láthatatlanul az interneten keresztül is, nagyon nagy hatással vagy/van a munkásságod rám :)

üdv,
Anita

Praliné Zsuzsi írta...

Nagyon köszönöm a kedves szavaidat, Anita!