2013. szeptember 11.

Frozen yogurt



Próbáltátok már a frozen yogurt nevű fagyit? Igen, ahogy a neve is mutatja, ez egy joghurt alapú fagyi, amelyet a natúr változaton kívül különféle ízesítésekkel is lehet kapni. A joghurt miatt nagyon könnyű, frissítő, és nem utolsósorban kalóriaszegényebb, mint a tejszínes-tejes társai. Egyre több helyen lehet már látni frozen yogurt bárokat is: itt kérhetünk egy natúr vagy ízesített verziót, amelyet aztán variálhatunk kedvünkre: mehet rá öntet, feltétek, amit csak szeretnénk.

Engem két dolog fogott meg a frozen yogurtban: a lágy-krémes állaga, na és az, hogy übercukin néz ki, ahogy a bárokban beleadagolják a csavart fagyihoz hasonlóan a szép papírkapszlikba. Úgyhogy mikor legutóbbi bécsi utam alkalmával az egyik könyvesboltban megláttam egy csak frozen yogurtokról szóló könyvet (Melanie Zanin: Frozen Yogurt. Das cremige Eisdessert aus dem Becher. Bath, 2013. - ha jól látom, itt szinte az egész könyvet végig lehet nézni online), rögtön le is csaptam rá, hogy elkészíthessem a házi verziót is. A könyv egy rövid technikai bevezetővel indít, majd következnek a receptek: többféle ízkombináció sok szép fotóval illusztrálva. Az utolsó fejezetben pedig ötleteket és recepteket találunk arra, milyen önteteket, feltéteket kínálhatunk a frozen yogurtokhoz.

A könyvből kiindulva, illetve többféle ízzel kísérletezve, több adagot legyártva nekem az a tapasztalatom, hogy három dolog nélkülözhetetlen ahhoz, hogy tökéletesen, lágy, krémes állagú frozen yogurtot tudjunk készíteni otthon. Az első és legfontosabb, hogy milyen joghurtot használunk: legyen jó minőségű, jó sűrű, krémes - én Cserpes natúr joghurtot használtam, de nagyon jók a görög joghurtok is. Ha nem tudunk ilyen joghurtokat találni, akkor a sima natúr joghurtot érdemes néhány órán keresztül lecsepegtetni, hogy sűrűbb-krémesebb legyen. A még krémesebb, még lágyabb állaghoz a könyv még azt javasolja, hogy a kész ízesített joghurtos fagyialaphoz keverjünk habbá vert tojásfehérjét vagy tegyünk az alaphoz egy-két teáskanálnyi szójalecitint - ez az emulgeálószer a tökéletesen egynemű, habos-krémes állagot segíti elő. Én mindkét lehetőséget elvetettem: nyers tojást semmilyen formában nem fogyasztok, szójalecitint meg nem szeretnék a házi fagyimba (ha valakinek mégis ez a megoldás a szimpatikus, akkor Culinarisban pl. kapható). Ezek helyett én invertcukorral javítottam az állagon: ez házilag is elkészíthető (recept pl. itt), de ki is válthatjuk pl. akácmézzel. A harmadik nélkülözhetetlen dolog pedig a krémes állaghoz bizony a fagyigép: ugyanis a frozen yogurtnak épp az az ideális állaga-keménysége, amilyenre a fagyigép megfagyasztja az alapot. Nem tudom, botmixeres-átkeverős módszerrel érdemes-e a frozen yogurt esetében próbálkozni egyáltalán, az az érzésem, hogy úgy nem lenne az igazi az állaga.
Ha megvan a tökéletes állagú frozen yogurtunk, akkor már csak a dizájnos tálalás van hátra :) Abban az állagában, amilyenre kikeveri a fagyigép, tökéletesen jól adagolható-formázható: egy nagy lyukú, csillagbetétes nyomózsákba töltöm a kész fagyit, és azzal adagolom. A cukiságfaktor pedig tökéletes lesz, ha ilyen szép papírkapszlikba adagoljuk. Ekkor vagy rögtön fogyasztjuk, vagy rövid időre be lehet tenni már tálalva a mélyhűtőbe - de nem érdemes sokáig ott tartani, mert túlságosan keményre fog fagyni.

Ilyesmi csillagbetétes nyomózsák az ideális az adagoláshoz

A szép hosszúra nyúlt bevezető után négy rövid ízváltozat következik. Ezek inkább csak ötletadók, a joghurt tetszés szerint ízesíthető-édesíthető. Nekem leginkább savanykás gyümölcsökkel ízlik, de nem gyümölcsös változatok is teljesen jól működnek.

Passiógyümölcsös frozen yogurt



Hozzávalók kb. 4 adaghoz:
- 3 db passiógyümölcs leve
- fél citrom leve
- 2 csapott ek. cukor (vagy tetszés szerinti édesítőszer)
- 2 tk. invertcukor (vagy akácméz)
- 3 cm-nyi vaníliarúd-darab
- 400 g joghurt



Egy kisebb lábasban a passiógyümölcsök levét, a fél citrom levét, a cukrot, az invertcukrot és a vaníliarúd-darab kikapart magjait összeforralom, feloldom a cukrot, majd teljesen kihűtöm. Kézi habverővel összekeverem a joghurttal, majd fagyigépben kifagyasztom. Csillagbetétes nyomózsákkal adagolom.


Málnás-rózsaborsos frozen yogurt



Hozzávalók kb. 5-6 adaghoz:
- 250 g málna (lehet fagyasztott is)
- 500 g joghurt
- 2 ek. cukor (vagy más édesítőszer)
- 1 ek. invertcukor (vagy akácméz)
- pár csipet rózsabors



A málnát leturmixolom és átpasszírozom. A málnapürét az invertcukorral és a cukorral összeforralom, majd teljesen kihűtöm. Az édesített málnapürét kézi habverővel a joghurthoz keverem, majd fagyigépben kifagyasztom. Csillagbetétes nyomózsákkal adagolom, majd pár szem összemorzsolt rózsaborssal szórom meg.


Kávés frozen yogurt



Hozzávalók kb. 4-5 adaghoz:
- 2 adag eszpresszó
- 60 g étcsokoládé
- 3 ek. cukor (vagy más édesítőszer)
- 1 ek. invertcukor (vagy akácméz)
- 400 g joghurt
- 1 tk. őrölt kávé
- kávébab a díszítéshez



Az eszpresszókat forrásig melegítem, majd beledobom az étcsokoládét, illetve a cukrot és invertcukrot, és kézi habverővel egyneműsítem és kihűtöm. Ha kihűlt, hozzákavarom a joghurtot és az őrölt kávét, majd fagyigépben kifagyasztom. Csillagbetétes nyomózsákkal adagolom, és egy-egy szem kávébabbal díszítem.


Fahéjas-sült szilvás frozen yogurt



Hozzávalók kb. 6 adaghoz:
- 300 g szilva (magozva mérve)
- 3 ek. cukor
- 1 ek. invertcukor (akácméz)
- fahéj ízlés szerint (nálam kb. 2 tk.)
- 400 g joghurt



A szilvát kimagozom, félbe vágom, és egy jénai tálban elterítem. Megszórom a cukorral és a fahéjjal, rákanalazom az invertcukrot, majd összeforgatom. 160 fokra előmelegített sütőben kb. fél órán keresztül sütöm, majd leturmixolom és kihűtöm. Ha kihűlt, hozzákeverem a joghurthoz, és fagyigépben kifagyasztom. Csillagbetétes nyomózsákkal adagolom.

Az epres változat receptjét megtaláljátok a Díványon!


8 megjegyzés :

Csigabige írta...

Gyönyörűek és biztos, hogy nagyon finomak is!

Mariann N. Hopkins írta...

Igen, itt Amerikaban rengeteg frozen yogurt bar letezik, es iszonyat nepszeruek. A legkedveltebb izek: peanutbutter (mi mas?? :), "birthday cake", salted caramel, chocolate covered strawberry stb. De allitom, a Te izkombinacioid inycsiklandozobbak, mint az itteni valasztek! :) Kaves, fahejas-sult szilvas (itt szilvas edesseggel meg soha sem talalkoztam)hmm. Be kene vezetni oket! :)

Praliné Zsuzsi írta...

Csigabige, köszi!

Mariann, mostanában már több ilyen bárt láttam itt Budapesten, meg Bécsben is. Hát igen, Amerikában a mogyivaj nem hiányozhat, az biztos :D Sós karamellen még én is gondolkoztam, szerintem az finom lehet joghurttal. Én most rá vagyok kattanva a szilvára, amíg szezon van, kerül sütibe, fagyiba is :)

Mariann N. Hopkins írta...

El is hiszem, az otthoni jo kis ledus szilvabol jobbnal jobb desszerteket lehet kesziteni. :)
Probald ki egyszer a sos karamelles valtozatot, mert isteni!
Az itteni frozen yogurt bar-okban amugy van egy-ket cukormentes valtozat is(Splenadval edesitik), illetve nem tejszin alapu yogurt-ok is fellelhetoek, azok sorbet jelleguek, valamilyen savanykasabb gyumolcs izuek. Az ember kedvere valogathat, es amiket a tetejukre szorhatunk: marshmallow, tort Oreo, granola, csoki chips, gyumolcsok, koktelcseresznye, magvak, gumicukor, szines szorocukorka, kulonfele szirupok stb. A lehetosegek szama tenyleg vegtelen.. :)

Szofi írta...

Itt Angliaban is baromi nepszeruek,konkretan a munkahelyem mellett is van egy.Ok meg frozen yogurt alapu smoothiekat is csinalnak: a fagyasztott joghurtot almalevel/zsirszegeny tejjel+gyumikkel turmixoljak ossze es valami isteni.Probald ki Zsuzsi,ha bejon a FY akkor tuti izleni fog :)

Praliné Zsuzsi írta...

Mariann, biztos ki fogom próbálni sós karamellásan is! :)

Szofi, ezek a fagyasztott smoothie-k is tök jól hangzanak, köszi! :)

Erika írta...

Ebben a sorrendben jöhet (főleg a málnáson és kávéson állt meg a szemem, de a passiógyümölcsös is tuti!)!:)

Praliné Zsuzsi írta...

Köszi, Erika! Nálam a szilvás volt most a kedvenc :)