2012. március 30.

Édes Napok Budapest - Csokoládé és édesség fesztivál 2012

Kép a tavalyi fesztiválról

Tavaly rendezték meg először hagyományteremtő szándékkal az Édes Napok Fesztivált a budai várban, erről a beszámolómat a blogon is olvashattátok. Az édesszájúak örömére idén ismét sor kerül a fesztiválra, méghozzá szeptember 20-23. között, ismét a budai várban. A fesztivál sajtótájékoztatójára a héten került sor a Szamos Gourmet Házban.
Itt a fesztivál tulajdonosai tájékoztatták a meghívott vendégeket az első fesztivál óta elért eredményekről. Az egyik legnagyobb elismerés Budapest városa részéről, hogy a fesztivál megkapta a Budapest név használati jogát, ami nagyban elősegítheti a fesztivál nemzetközi megítélését.
A fesztivál idén már nem három, hanem négy napos lesz. Az első nap ún. szakmai nap lesz, ahol többek között a Magyar Édességgyártók Szövetsége megünnepli 20 éves fennállását.
Ahogy tavaly, úgy idén is lesz a fesztiválnak díszvendége, aki nem más, mint Chloé Doutre-Roussel. Ő a tavalyi díszvendéghez, Sarah Jane Evanshoz hasonlóan alapító tagja a londoni Academy of Chocolate intézménynek, illetve ő a csokoládészakértője a híres Fortnum and Mason Kereskedőháznak.
Újdonság, hogy idén már nemzetközi édességek is szerepelni fognak a kínálatban: az idei fesztivál vendége Németország lesz, így kiváló német kézműves manufaktúrákat is megismerhetünk majd.
Úgy érzem, izgalmasnak ígérkezik az idei fesztivál is! Böngésszétek a fesztivál megújult honlapját!

Nincsenek megjegyzések :