Oldalak

2011. január 27.

A jogász torta pralinévá lényegülése



Gondolom, azzal semmi újdonságot nem mondok, hogy nagyon szeretek bonbonokkal bíbelődni, és nagyon élvezem a blogolást is. A legizgalmasabb kihívás pedig az, amikor eszembe jut egy íz, egy édesség, és megpróbálom csokihüvelybe álmodni. Most is ez történt. Bár már két kávés finomsággal is köszöntöttem Dolce Vitát blogja 4. szülinapja alkalmából, szerettem volna még valamit, valami különlegeset, mert Dolce Vita blogja volt az első gasztroblog, amivel találkoztam, és itt kezdtem megfertőződni. Születésnap, tehát torta kellene - ez villant át az agyamon. No igen, de ez bonbonos blog, ide nem furakodhat be csak úgy egy torta! Nincs mese, a tortának át kell alakulnia - bonbonná.



A terv tehát megvolt, már csak a tökéletes torta kellett, ami méltó lesz a bonbon-sorsra. Ez igazából gyorsan ment, hiszen van egy nagy kedvencem, amit már nagyon sokszor kértem születésnapomra: ez a jogász torta. Bár kíváncsiságból utánanéztem a guglin is (ott elég eltérő sütiket lehet találni jogász torta vagy jogász szelet néven), nekem adott volt, hogy a családi receptből fogok kiindulni. Van otthon egy nagy becsben tartott szakácskönyv: Déda és Anya receptjei vannak benne. Mivel a sok használattól már kezdte megadni magát, még tavaly télen begépeltem az egészet, így nekem is van egy példányom belőle, nagyon jól jön sokszor. Itt a következőképp írja le Déda a Jogász torta receptjét:
"7 tojássárgáját 15 dkg cukorral habosra kavarunk, beleadunk 15 dkg finomra őrölt diót vagy mogyorót, 7 tojás keményre vert habját, 1 kanál süteménymorzsát, 3 tortaabroncsba egyenlően elosztva lassú tűznél megsütjük, és a következő töltelékkel összeállítjuk: 6 tojássárgát, 12 dkg cukrot 2 kanál erős feketekávét gőzbe sűrű krémmé főzzünk, míg kihül, 15 dkg irósvajat habosra kavarunk és a kihült krémmel összevegyítjük, a tortát vele összeállítjuk, hagyunk annyi krémet, hogy a tetejét is bevonhassuk."

A bonbon tehát kétrétegű lett: kapott egy diós réteget a diós piskóta mintájára, illetve egy főzött kávékrémet, amiben egy picit emeltem a kávé mennyiségét, hogy kicsit krémesebb, folyósabb legyen. Plusz csavar még az instant kávéval pöttyözött fehércsoki-külső, amit már egy korábbi bonbonnál használtam - így lesz igazán ünnepi a szülinapi "tortabonbon."


Hozzávalók 15 darabhoz:
- 15 dkg fehércsokoládé
- 1 tk. instant kávé
- 2 egész tojás
- 6 dkg cukor
- 2 ek. erős presszókávé
- 5 dkg vaj
- 2 ek. darált dió
- kevés méz

A kávékrémmel kezdem. A tojásokat a cukorral habosra kavarom, majd hozzáadom a kávét. Nagyon alacsony lángon, állandóan kevergetve besűrítem a krémet. A tűzről ekkor leveszem, majd hozzáadom a felkockázott vajat, és addig keverem, míg elolvad. A krémet kihűtöm. (A krém több lesz, mint amennyire szükség van, lehet felezni is akár, de szerintem eteti magát!)
A fehércsokoládét megolvasztom és temperálom, majd hozzákeverem az instant kávét, jól elkeverem benne. Ezzel kikenem a szilikon bonbonforma mélyedéseit, majd a formát kb. 20 percre hűtőbe teszem.
A darált diót elkeverem ízlés szerinti mennyiségű mézzel. Ha ettől még nem állt össze, egy pici megmelegített tejszínt is tehetünk hozzá. Vagy használhatunk egész diószemeket, amelyeket pépesre aprítunk aprítógéppel.
Először dió kerül mindegyik mélyedésbe, ezt a legegyszerűbb kézzel beleügyeskedni: kb. egy borsónyit kiveszek, és belenyomkodom a mélyedésekbe. Erre jön a kávékrém, amit egy picike kanállal vagy habzsákkal adagolok, vigyázva, hogy maradjon hely a lezáráshoz is. A forma mehet megint a hűtőbe egy kicsi időre.
A maradék fehércsokit újratemperálom, majd óvatosan lezárom vele a bonbonokat. Kb. egy órára hűtőbe teszem a formát, majd óvatosan kifordítom belőle a kész bonbonokat.

20 megjegyzés:

  1. Most mentem így az éjszaka közepén elájulok!Komolyan mondom, hogy nem is tudok már mit írni!:-)
    Ha egyszer bonbon boltot nyitsz, Én tuti vevő leszek!:-)
    Szerintem ez az egyik legfinomabb bonbon lehet!

    VálaszTörlés
  2. Hívhatod a mentőket, mert már ketten ájulunk el! :))) Zseniális!

    VálaszTörlés
  3. Csak ismételni tudom magam, nagyon megérdemelnéd, hogy te nyerjél!

    VálaszTörlés
  4. Tömeges gyomorrontáshoz azonnal a mentőket kell hívni, ugyani itt a harnadik ájulós. S mint tudjuk 3 "sérült" már töneget jelent, Kéretik gyorsan segítség, mert baj lesz a cukorhéztartásommal.

    Tudod menyit elgondolkodom, napi szinten, hogy én vajon mikor mernék hozzáfogni a bonbon készítéshez ? Na hát kéremszépen itt az első bökkenő, hogy még bonbon formám sincs. Talán itt kellene kezdeni, de nagyon izgat a dolog.

    VálaszTörlés
  5. És itt a negyedik ájulós!!! :))))
    PROFI VAGY!!!!!
    LE MINDEN KALAPPAL!!!!!

    VálaszTörlés
  6. Remélem, azért már mindenki magához tért :)))

    Nelli, köszönöm, nekem is nagyon bejön, bár ugye ami kávés, az eleve előnyt élvez... :)

    Salsa, nagyon köszönöm, tegnap én is ezt éreztem a kacsás posztodnál :)

    Tatin, bárcsak a próféta szólna belőled :D De annyi szuper pályázat van, komolyan mondom, a sok jó kávés recept már maga nyeremény!

    Viki, bonbonforma pedig kell! Aki olyan szuper dolgokat alkot, mint Te, annak ez nem lenne nagy kihívás!

    Dolce Vita, nagyon-nagyon-nagyon örülök, hogy tetszik! Szerintem mindannyiunk fantáziáját megmozgatta a kávés "bulid"!

    Edith, már nem is tudom, hogy köszönjem meg Neked is. Olyan kedvesek vagytok!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon klasszat alkottál megint:-))
    Újabb esély a nyerésre!
    Ehhez képest az enyém egy kis egyszerű bonbon lett!:-)

    VálaszTörlés
  8. Ez valami fantasztikus ötlet, nem véletlenül lettél kreatív blogger:))

    VálaszTörlés
  9. Teljesen készen vagyok...

    Tessék mondani, lehet ezt még fokozni? :-)

    Hát persze, hogy lehet, igaz? Mélyen hajolok :-)

    VálaszTörlés
  10. Ez csúcs!!!!!!!!!!
    Gratulálok!
    Megkóstolnám szívesen ezt a mesteri alkotást!

    VálaszTörlés
  11. Gesztenye, szerintem szuperül összerakott ízvilág a tied is, no meg azért 80 darabot legyártani nem semmi!!

    Anditanti, köszönöm :D

    Chef Viki, nagyon aranyos vagy, köszönöm!

    Bianka, köszi, mit mondjak, gyorsan kámforrá vált :)

    Anzsu, köszönöm, csak jó volt a kiindulási alapom :)

    VálaszTörlés
  12. Grtaulálok a különdíjhoz! Nagyon szupi a recept, én magam nem vagyok egy nagy bonbonkészítő, egyszer próbálkoztam eddig, kis sikerrel :))) szóval, minden elismerésem!

    VálaszTörlés
  13. Salsa, köszönöm szépen!

    Strawberry, Neked is nagyon szépen köszönöm!

    Ha bármelyikőtök füstöl nekem kacsamellet/libamájat, egy egész raklap bonbont is viszek :)

    VálaszTörlés
  14. Erinacea, ez gyönyörű!
    Ahogy olvastam a bejegyzést és néztem mellette a bonbonokat Forrest Gump jutott eszembe, ahogy a padon ül és mesél: "az élet olyan, mint egy doboz bonbon..."
    Szívből gratulálok a különdíjhoz.

    VálaszTörlés