Oldalak

2011. szeptember 22.

Diógrillázs golyó



Nemrég írtam nektek a főzött diókrémről. Hát, mint megrögzött diófan, nem sokáig bírtam, és újabb kísérletbe fogtam vele: most egy bonbonforma nélkül készíthető finomságot gyártottam. Ezúttal a leaprított cukros diót kicsit tovább pirítottam (olyan szűk öt perc lehetett), és olyan isteni diógrillázs-íze lett a kész krémnek, hogy alig bírtam megállni, hogy be ne kanalazzam...! A diókrém-gömböcöket házi diólikőrrel ízesített tejcsokiganache öleli körül, úgyhogy igazi ízorgia született itt, kérem szépen!
És bár még szép nyári idő van, már azon agyaltam a gömböcök készítése közben, hogy ebből micsoda világbajnok szaloncukrot csinálok karácsonyra!


Hozzávalók kb. 30 darabhoz:
Diókrém:
- kb. egy befőttestálkányi dió
- 0,7 dl habtejszín
- 2-3 dkg vaj
- 2 ek. cukor (illetve ízlés szerint)
Tejcsokiganache:
- 15 dkg tejcsoki
- 0,5 dl tejszín
- 1 ek. házi diólikőr (vagy mehet bele rum is, de el is hagyható)
Bevonat:
20 dkg étcsokoládé

Elkészítem a főzött diókrémet az itt leírtak szerint. A ganache-hoz a tejszínt megmelegítem, majd beledobom az apróra tört tejcsokit, és addig keverem, míg el nem olvad. Végül hozzákeverem a diólikőrt. Mindkét krémet alaposan kihűtöm, hogy formázni lehessen.
A lehűlt diómasszából kicsi gömböcöket formázok, majd hűtöm. (Nekem egy lehelletnyit lágyabb lett a diókrémem, így én a mélyhűtőbe dobtam be egy jó félórára.) A ganache-ból egy-egy teáskanálnyit szétlapítok a tenyeremben, majd ebbe belecsomagolok egy-egy diógömböcöt. Ismét hűtő, hűtés után ha szükséges, még egyszer meggömbölyítem a golyókat.
Az étcsokit megolvasztom és temperálom, majd egyenként megmártom benne a golyókat. Én glitterrácson meghengergettem, hogy borzas külsőt kapjanak. Ismét hűtöm, míg a csoki megszilárdul.

Tipp: A diós részt gazdagíthatjuk aszalt gyümölcsökkel is (pl. mazsola, szilva).



Ne feledjétek, már csak vasárnap éjfélig lehet játszani a "Szüret és bonbon" játékon!!!!!!
- Ha szeretnél egy doboz bonbont nyerni, írj egy kommentet a játék posztjánál, amiben csak vázlatosan leírod, milyen legyen a szüreti bonbon!
- Vagy készítsd el a megálmodott szüreti bonbont, töltsd fel a fotót a blog Facebook-oldalára, és nyerhetsz egy polikarbonát formát, amiben szép négylevelű lóhere alakú bonbonokat készíthetsz!

9 megjegyzés:

  1. Ez nagyon-nagyon finom lehet!!! :)

    VálaszTörlés
  2. Jujjjj, ezt is nagyon tudnám szeretni:D

    VálaszTörlés
  3. Mary, köszönöm szépen!

    Okki, az volt :D

    Anditanti, abban biztos vagyok :))

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szupi kis bonbon! Kezdők is bátran belevághatnak, hiszen forma sem kell hozzá, meg nagyon különleges alapanyag sem. Miközben valami fantasztikus dolog áll össze a végére majd!

    VálaszTörlés
  5. Juj ezt nagyon-nagyon szeretném

    VálaszTörlés
  6. Andi, így van! Magam sem promózhattam volna jobban :)

    Bianka, az biztos! :)

    VálaszTörlés
  7. Kedves Zsuzsi! A befőttes tálkányi dió, az kb milyen mennyiség? :) Valamint a habtejszín az többnyire állati v. növényi eredetű a receptjeidben? Mit javasolsz? Alexa

    VálaszTörlés
  8. I love it when everything has a review and it’s lucky that this also affected the fact that on this site https://www.typingservice.org/, where for a small price they can do any written work to order, they write competently and efficiently and with meaning

    VálaszTörlés